Pár nap és minden kiderül.

Érdekes hír ütötte fel a fejét a PUBG berkein belül, az egyik legbefolyásosabb adatbányász ugyanis olyan infókat kapott, miszerint valami igazán nagy bejelentéssel rukkol elő a PUBG Corp. Az adatbányász szerint egész pontosan egy új, a PUBG univerzumában játszódó játékról lesz szó. Azért érdemes PlayerIGN szavára adni, mert igencsak jóban van az adatbányászat után fejlesztőnek álló allnewsisgoodnews-zal, így olyan belsős információkat tudhat, amit senki más.

A képen a Tokyo Games Show 2018

Ezt követően kiderült, hogy a holnap kezdődő Tokyo Games Show 2020 utolsó napján egy két órás elő adással fog előrukkolni a PUBG Corp., viszont részleteket egyelőre nem közöltek.

Az élő adás helyi idő szerint vasárnap 23:00-kor veszi kezdetét és 2 órán keresztül fog tartani, egészen hétfő hajnali 1 óráig. Emiatt pedig arra számítunk, hogy nem csupán valami „egyszerű” új pályát fognak bemutatni, hanem akár a különálló „élet módot„, amit korábban Brendan Greene a játék 2020-as fő céljaként emlegetett. Persze ott van még a két másik PUBG univerzumában játszódó játék, amelyekről egyelőre PROLOGUE és XTRM néven hallottunk.

Míg mások szerint csak az új, vulkános pálya bejelentése fog megtörténni. A vadabb jóslatok szerint pedig egy új motort kap a PUBG, amit őszintén szólva nehezen tudnék elképzelni. Egyesek pedig arról ábrándoznak, hogy végre a PUBG 2 érkezik, vadiúj motorral megspékelve. Remélhetőleg tényleg a GTA Online-ra hajazó élet mód érkezik, de kíváncsian várjuk a nagy bejelentést!

Korábban történt:

Ez lesz a nagy visszatérés? – Még az idén jöhet a PUBG Online, a GTA után szabadon

 

A borítókép csupán illusztráció, forrása: YouTube

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

 

 

×