Xbox vagy PlayStation? PlayStation vagy Xbox?

Végre lekerült a lepel a PlayStation 5 specifikációiról, nemsokkal korábban pedig az Xbox Series X hardvereiről pedig szintén, azóta pedig bemutatkozott a PS5 Digital és az Xbox Series S, amelyek mind olcsóbbak a korábban bemutatott testvéreikhez képest, de más különbségek is felfedezhetőek a konzolok között. Ennek örömére egymásnak eresztettük az új-generációs gépeket, amiből hamar kiderül, hogy melyik az erősebb, legalábbis papíron.

A részletes összehasonlítás /Kép:Tweaktown

Processzor

Mind a Sony, mind pedig a Microsoft is az AMD-től szerzi be a processzorokat, ennek megfelelően természetesen a legújabb technológia fog figyelni a műanyag burkolat alatt. Ez esetünkben a Zen 2 architektúrát jelöli, mindegyik gép esetén egy 8 magos CPU látja majd el a főbb feladatokat, viszont a két PlayStation 5 esetén 3,5 GHz-ig skálázódnak az órajelek, míg az új Xbox SX esetén akár 3,8 GHz-ig is elkúszhat, ellenben a Series S-sel, ami „csupán” 3,4 GHz-es maximum órajellel rendelkezik.

GPU

A grafikus megjelenítést szintén az AMD-re bízták a gyártók, akik így testre is szabták a GPU-t, viszont itt már jelentősebb különbségek vannak. Az alapok közösek, azaz mindegyik a 7 nanométeres RDNA 2.0 technológiára épül, az eltérés a számolóegységek számában figyelhető meg.

Kép: Sony

A két PS5 esetén egy 36 számolóegység (CU) teljesít szolgálatot 2,33 GHz-es órajelen, így 10,28 TFLOPs-os elméleti számítási teljesítményre képes maximum. Szemben az Xbox Series X-et 52 (CU) számolóegységgel látták el, amelyek 1,825 GHz-en üzemelnek, így pedig 12,15 TFLOPS-os elméleti számítási teljesítménnyel rendelkezik. Ott van viszont az olcsóbb Xbox Series S, amit csupán 20 számolóegységgel láttak el, ennek megfelelően a számítási teljesítménye is megáll 4 TFLOPS-nál.

Háttértár

Végre már mindkét gyártó SSD-re váltott, viszont az Xbox S/X itt is többet ad. A két PS5 esetén 825 GB-os adattárolóra pakolhatjuk majd a játékokat, ami természetesen NVMe csatolófelülettel rendelkezik, csakúgy, mint az Xbox Series X esetén, ahol viszont 1 TB-ot adtak a felhasználóknak. Az Xbox Series S esetén pedig 512 GB NVMe SSD-vel kell beérnünk.

Meghajtó

Hiába írunk 2020-at, amikor is tombol a digitális-láz, ennek ellenére még mindig sokan vásárolnak lemezeket, épp ezért mindkét konzol rendelkezik Blu-Ray meghajtóval, természetesen a legújabb technológiájú 4K UHD verziókat fogjuk megkapni, bármelyik gyártó termékét is válasszuk. Ellenben amennyire nem érdekelnek a lemezes játékok és szeretnénk spórolni, úgy érdemes ránézni az olcsóbb konzolokra is, ezek ugyanis nem tartalmaznak lemezmeghajtót, de a tárhelyük szerencsére bővíthető.

A hivatalos magyar árak

Melyiket vegyem?

Először is azt érdemes átgondolni, hogy mennyire számít az ár. Amennyiben egyáltalán nem, úgy érdemes a legerősebb, azaz az alapverziót választani mindkét konzol esetén, ugyanis ezek adnak a legtöbbet. Amennyiben a legolcsóbban akarjuk megúszni, úgy érdemes az olcsóbb konzolok irányába elindulni. Őszintén szólva én kíváncsian várom, hogy a Series S-nél hogy fognak futni a játékok, tekintve hogy a Series X háromszor olyan erős GPU-val rendelkezik.

A Microsoft szerint így is alkalmas 60 fps-sel futtatni a játékokat 1080p-ben, de azért ezt nem venném készpénznek. Jelenleg a legbiztosabb választás egyértelműen a PS5 Digital Edition, ugyanis ennek videókártyáját nem herélték ki, tényleg csupán annyi a különbség, hogy nem rendelkezik Blu-Ray meghajtóval, ami a mai digitális világban nem nagy probléma, feltéve ha nem akarjuk eladni a játékokat.

Érdemes még néhány szót szólni a Microsoft mellett, akik pontosan tudják, hogy az Xbox One esetén alaposan le voltak maradva, de ezt az időt arra használták, hogy javítsák az online rendszerüket. Nemrég pedig felvásárolták a Zenimaxot, ami a Bethesdát is birtokolja, ennek megfelelően könnyen lehet, hogy a Microsoft konzoljára érkeznek olyan exkluzív címek, amelyek a PlayStationre csak később vagy egyáltalán nem jelennek meg. Ha pedig egyben a legerősebb konzolra vágyunk, akkor is az Xbox Series X a mi gépünk.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×