Az animék látványvilága régóta van hatással a videojáték-iparra. A fejlesztők rendszeresen merítenek ihletet nagy sikerű japán animációs filmekből és sorozatokból, mi is ezek közül szemezgettünk nektek.

Animét nézve az embernek könnyen támadhat olyan érzése, mintha épp egy videojáték előtt ülne. A japán képregényekből, mangákból készült animációs filmek és sorozatok sok esetben csak abban térnek el egy videojátéktól, hogy nem interaktívak. Látványvilágukból máig sok fejlesztő merít ihletet játékaik elkészítéséhez, de van, hogy egész sztorikat átemelnek a virtuális térbe. Ezeknek nem mindegyike bizonyul végül okos döntésnek. Ha nem is jött be a játék, de a fantasy és sci-fi sztorikat kedveled, ezeket az animéket neked is meg kell nézned!

Bleach

Tite Kubo 2001-ben megjelent mangasorozata az egyik legnagyobb példányszámban elkelt japán képregényszéria. A becslések szerint több, mint százhúszmillió példányt adtak el belőle világszerte. 2004-ben készült belőle egy anime ugyanazzal címmel, ez összesen tizenhat évadot élt meg. A Bleach 2012-ben fejeződött be 366 epizóddal, a manga pedig 2016-ban ért véget hetvennégy füzettel.

Bleach Anime

Kép forrása: cloudfront.net

Kurosaki Ichigo és Kuchiki Rukia kalandjai rövid idő alatt akkora népszerűségre tettek szert, hogy 2005-ben már nem egy, hanem rögtön négy videojáték jelent meg belőle. Ezeket szinte évente követte ugyanennyi folytatás, ezzel szép játékfelhozatalt kínálva a rajongóknak. Az érdeklődők többek között Play Station 2-n, Play Station 3-on, PSP-n és Nintendo DS-en is találhatnak érdekes címeket. Az utolsó játék a sorban a 2017-es Bleach: Paradise Lost, amit a LINE dobott piacra, iOS-re.

A játékokban egy a közös, mind Tite Kubo karaktereinek kalandjait követik végig. Ichigóval, Rukiával és barátaikkal így bepillantást kaphatunk a szellemek világába, ahol lidércekkel és más halálistenekkel kerülhetünk szembe. Nem ritka, hogy újraélhetjük az anime legemlékezetesebb összecsapásait a főszereplők szemszögéből, látványos fegyverarzenáljukat használva.

Bleach halálistenek

Kép forrása: comicvine.com

A Bleach-et végignézni nem kis feladat. Háromszázhatvanhat epizódja összesen 380 órányi anyagot tartalmaz. Ezalatt azonban a kezdetektől járhatjuk végig az átlagos japán középiskolásból legendás halálistenné vált Kurosaki Ichigo útját. A több, mint háromszáz epizód hátulütője, hogy bizony vannak köztük unalmasabbak is, amit viszont akcióval és összeesküvéssel teli részek kompenzálnak. Azt túlzás lenne állítani, hogy a japánok egyfajta túlvilágról alkotott képét is megismerhetjük általa. Mindenesetre azért érdekes nézőpontot tükröz ezen a téren is.

Dragon Ball

Akira Toriyama eredeti sztorija 1984 és 1995 között futott, ezalatt negyvenkét felvonást élt meg. A jóból azonban sosem elég. 1986-ban indult útjára az első Dragon Ball animesorozat, ami ’89-ig futott. Alig ért véget az első, máris kezdődött a folytatás Dragon Ball Z néven, ami Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendett. Ez 1989-1996-ig gyűjtötte a rajongókat, majd a Dragon Ball GT-vel indult újabb kezdeményezés a folytatásra, de az csak egy évadot élt meg.

Dragon Ball Z anime

Kép forrása: squarespace-cdn.com

Amit a sorozatoknak nem sikerült megmutatni, esetleg teljesen kiaknázni a manga által nyújtott lehetőséget, azt a videojátékok megtették. Az első játékok a ’80-as évek közepétől jelentek meg 16 és 32 bites verziókban nemcsak a japán, hanem az európai piacokon is. Az 1986-os Dragon Ball: Dragon’s Explorationt 1992-ig évente követte folytatás. Amikor az anime már berobbant a nemzetközi piacra is, hirtelen megnőtt a játékok száma. A Dragon Ball népszerűsége a ’90-es évek óta sem csökkent.

Az utolsó játékot 2018-ban dobták piacra Androidra és iOS-re, de a Bleach-hez hasonlóan az első játék megjelenése óta a Dragon Ball szinte minden platformot megjárt. Play Station-re, PS2-re és PS3-ra számos címet találhatunk a felhozatalban, de Game Boy-ra, PSP-re és Nintendo DS-re is érkezett pár Dragon Ball játék, amiből érdemes válogatni. Legutóbb a teljes történeten átívelő RPG elemekkel tarkított Dragon Ball Z: Kakarot tarolt, de a FighterZ is jól pörög még.

Dragon Ball anime

Kép forrása: abc.net.au

A történet hőse egy rendkívül erős, de naiv fiúcska, akinek össze kell gyűjtenie a hét kívánságteljesítő Dragon Ball-t. Nem nehéz kitalálni, miről is kapta a sztori a címét. Küldetését persze gonosz erők akadályozzák, ezzel brutális ütközetekkel és látványos jelenetekkel örvendeztetve meg a nézőket.

Ghost in the Shell

Két fantasy történet után jöjjön egy kis sci-fi, csakhogy fellélegezzünk. A cyberpunk stílusban készült Ghost int he Shell először 1989-ben jelent meg Kōkaku Kidōtai címmel, amit úgy lehetne fordítani angolra, hogy Mobile Armored Riot Police. Középpontjában egy kiberterrorista szervezet, a Public Security Section 9 és a főhős, Motoko Kusanagi állnak a 21. század közepi Japánban. A sztori néhány éve Hollywood érdeklődését is felkeltette. Így készülhetett el Ghost in the Shell címmel, Scarlett Johannson főszereplésével 2017-ben az élőszereplős változat is.

Scarlett Johansson Ghost in the Shell

Kép forrása: Vox

Az igyekezetet értékeljük, a film azonban bukta lett. Sem a kritikusoknak, sem a rajongóknak nem sikerült elnyernie a tetszését a Rupert Sanders által rendezett és Jonathan Herman, valamint Jamie Ross által írt mozinak. Rotten Tomatoes-on közel negyvenezer értékelés alapján csak 51%-ot kapott, de IMDb-n sem sokkal fényesebb a helyzete. Itt 6,4 pontot ért el a 10-ből.

Ghost in the Shell anime

Kép forrása: DazedGroup

A mangából 1995-től több animációs film és sorozat készült, ’97-ben pedig Play Station-re kiadták az első játékot is. A third-person-shooter-t egyszerűen Ghost in the Shell néven találhatjuk meg, ha kíváncsiak vagyunk rá. Ezt 2004-ben követte a Stand Alone Complex alcímet viselő folytatás PS2-re, ahol már multiplayer módot is lehetett választani. Végül 2016-ban a Neople jóvoltából érkezett meg az FPS-ek sorát gyarapító Ghost in the Shell: Stand Alone Complex – First Assault Online.

Death Note

Tsugumi Ohba és Takeshi Obata mangasorozata 2003-ban látott napvilágot és három év alatt be is fejeződött. A belőle készült animét sem húzták nagyon sokáig, 2007-ben jelent meg és harminchét rész alatt zárták le a történetet. Hosszát tekintve tehát egy könnyen fogyasztható szériáról beszélünk.

Yagami Light Death Note anime

Kép forrása: comicbook.com

A történet persze már nem ebbe a kategóriába tartozik. Ohba a japán mitológiához visszanyúlva alkotta meg a sztori egyik központi elemét, a halálistenek világát. Ez a zord és kietlen világ, melynek lakói folyamatosan azt várják, kitől lophatnak el listájukkal néhány percnyi életet azonban közel sem olyan érdekes, mint a miénk. A Földön, egész pontosan Japánban ugyanis él egy átlagos középiskolás srác, nem teljesen átlagos gondolatokkal. Yagami Light karakterfejlődése az, ami elviszi a hátán a történetet. Hogyan lesz kétkedőből önjelölt igazságosztó és, hogyan emeli önmagát isteni magasságokba? Mindeközben hogyan csapja be saját családját mesterfokon és él kettős életet, milyen hatással van rá mindez mentálisan?  A válaszokat a Death Note rejti, aminek egyik legpozitívabb karaktere épp a bonyodalom felelőse, az unatkozó halálisten, Ryuk.

Ryuk és Light Jump Force

Kép forrása: ignimgs.com

A belőle készült anime, több animációs és élőszereplős film, valamint a Netflix csúfos kudarca mellett számos videojáték látott napvilágot belőle. Az első 2007 februárjában Nintendo DS-re, ami még abban az évben kapott egy folytatást is. Ezeket követte a harmadik felvonás 2008-ban, ami elődeihez hasonlóan stratégiai alapokon nyugszik, de itt már Kira vagy L helyett egy kezdő FBI ügynök bőrébe bújhatunk. Ezen kívül néhány karakter feltűnt még a Jump Super Stars és Jump Ultimate Stars játékokban, valamint Light és Ryuk a 2019-es Jump Force-ban is megjelenik, de sajnos nem játszható karakterként.

Attack on Titan

Csak erős idegzetűeknek! Hajime Isayama sztorija ugyanis nem való mindenkinek. Az Attack on Titan egy kitalált világban játszódik, ahol az emberek óriási falakkal elkerített területeken élnek. Csak ezek, illetve a Servey Corps-nak nevezett katonai egységek védik meg az emberiséget a falakon kívül élő emberevő óriásoktól, a Titánoktól. Már az anime első epizódjában gyomorforgató jeleneteknek lehetünk szemtanúi. Ennek köszönhetően hamar eldönthetjük, van-e elég erőnk végignézni az emberiség három évadnyi szenvedését ötvenkilenc epizódon keresztül, vagy sem.

Attack on Titan

Kép forrása: xboxlive.com

Ha bejönne a durva vérengzés, akkor pedig van egy jó hírem, a sztoriból ugyanis három játék is készült. Ezeket Attack on Titan, Attack on Titan 2 és Attack on Titan: Humanity in Chains címen lehet megtalálni 2013 óta. Míg az első kettő PS4-re, Xbox One-ra és PC-re is elérhető, addig a Humanity in Chains csak Nintendo 3DS-en fut el.

Ez az ötös lista koránt sem meríti ki a felhozatalt, ha játékokról és animékről van szó, de enged egy kis bepillantást abba, milyen kölcsönhatásban is áll egymással ez a két világ. Ha úgy érzed, még lenne mivel kiegészíteni a sort, írd meg kommentben!

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×