Egy kis vérfrissítés a PUBG mezein.

Nemrég több ízben is írtunk a PUBG új kiszivárgott játékmódjáról, amit hasonlíthatunk az autobattlerekhez is, de a fejlesztők inkább az Arena shooterek világába szeretnének visszarepíteni. Ezért is kapta az új játékmód az Aréna mód nevet.

A játék célja, hogy az utolsóként maradjunk talpon, viszont itt nem kell lootolni és a gép is a térkép egy meghatározott pontjára dob ki. Érdekes, hogy nem soloban zajlik a mérkőzés, hanem csapatok fogják összemérni tudásukat, egész pontosan 16 csapatban, azaz 64 főben maximalizálták a létszámot. A helyszín lehet akár Erangel, Miramar vagy Sanhok is, így változatos tájakon harcolhatunk.

Ahogyan korábban említettem, nincs hagyományos loot, a helyét a kreditek váltják fel, amit a meccsek közben szerezhetünk. Ezekből vehetünk olyan kiegészítőket, mint az energiaital vagy a bandázs. Ezen felül noha fegyvereket nem is, de olyan kiegészítőket, mint a sisak, mellény vagy fegyverkiegészítők továbbra is megtalálhatunk a pályákon.

  • PC-n szeptember 18-tól szeptember 21-ig tart az első menet. A második etap pedig szeptember 25-től szeptember 28-ig tart.
  • Konzolon szeptember 25-től szeptember 28-ig tart az első bevetés, a következő tesztidőszak pedig október másodikától október 5-ig lesz esedékes.

A teljes leírást erre találjátok.

Jó játékot kívánunk mindenkinek!

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×