Az ARM megvásárlásával új távlatok nyíltak meg az Nvidia számára.

Több alkalommal írtunk már az ARM felvásárlásáról, a legújabb hírek alapján pedig bizonyossá vált, hogy az Nvidia lesz az új tulajdonos. Ennek apropójából rengeteg kérdés merült fenn az emberekben, többek között ez akár azt is jelentheti, hogy az Nvidia processzorfronton is erősíthet, hiszen az ARM alapú adatközpontok egyre feltörekvőben vannak.

A napokban Timothy Prickett Morgan a TheNextPlatformtól fel is tette a kérdést az Nvidia CEO-jának, Jensen Huang pedig meg is válaszolta azt:

„Csodás megfigyelést tettél, mindhárom lehetőség megvalósulhat. Most, hogy biztos alapokon állunk az ARM-nek köszönhetően, az emberek dönthetnek úgy, hogy csak az ARM magokat licencelik, de dönthetnek úgy is,  hogy licencelik a magokat és megkérnek minket, hogy építsük meg ezeket a processzorokat vagy módosítsuk a sajátunkat.”

Ezek alapján gyakorlatilag borítékolható, hogy saját Nvidia processzorok is fognak érkezni, első körben viszont az adatközpontokat célozza a cég, a későbbiekben pedig akár a PC-kbe is eljöhetnek, de feltehetőleg nem az Intel-AMD párossal fogják felvenni a harcot.

Ez történt korábban:

Az Nvidia 40 milliárd dollárért felvásárolta az Arm CPU-gyártót

×