Sajnos 2020 végén jóval kevesebb PS5 kerül a boltok polcaira, mint remélték, ugyanis gondok adódtak a gyártás körül.

Nos, ez alapján akár úgy is tűnhet, hogy jövő év elején a Sony készlethiánnyal néz majd szembe, ami a PS5 konzolt illeti. 2021 márciusáig a Sony ugyanis 4 millióval kevesebb konzollal számol, mint korábban tervezték. Ahogy arról nemrég a Bloomberg beszámolt, annak ellenére, hogy korábban a Sony a nagy igényre való tekintetettel megnövelte a PS5 termelését, mégis kevesebb kerül a boltok polcaira, mint remélték.

Ez azt jelenti, hogy a tervezett 15 millió PS5-ből csupán 11 millió kerül majd a piacra.

Kép: Sony

Miért?

Bár a Sony még júliusban, amikor szerette volna megnövelni a termelést, leadott egy nagyobb rendelést az alkatrészekre. Akkor úgy gondolták, mivel a karácsonyi időszakban óriási igény lesz a PS5-re, jobb lenne több géppel készülni. Most azonban gyártási problémákba ütköztek, mivel az egyedi egylapkás rendszer (SoC) 50 százalékát sikerült csak leszállítani a PS5-höz. Emiatt készülhet el 4 millióval kevesebb konzol.

Daniel Ahmad elemző szerint a készlethiány talán nem lesz annyira érezhető idén, inkább majd jövő év elején.

Nem tudni, ki a hibás

Azt tudjuk, hogy az egyedi chipeket az AMD tervezte meg a Sony számára, ugyanakkor annak gyártásáért már a TSMC felel. Valaki viszont hibázott. Könnyen lehet, hogy a megnövekedett igények miatt a TSMC nem tudta leszállítani a megfelelő mennyiségű működő alkatrészeket.  Noha a TSMC egyébként kirívóan remekel a 7 nm-es gyártástechnológiájával, azonban az AMD és a Sony rossz tervezése is állhatnak a gyártási nehézségek mögött. Az 50%-os chip kihozatali arány viszont kirívóan rossz eredmény, még az első generációs modellek esetéhez képest is.

Hogy menyire fogjuk valóban megérezni a készlethiányt, az kiderül, amint a PS5 végre megjelenik. A Sony ennek ellenére persze igyekszik a világ minden tájára elegendő konzolt leszállítani. Sajnos azonban annak árát még mindig nem tudjuk, miközben a Microsoft már nyilvánosságra hozta az Xbox Series X és S árait és megjelenési dátumát.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×