A Warzone játékosai újabban rejtett gázkannákat fedeztek fel, melyet elhajítva mérgező gáz szabadul el a levegőben. Vajon szándékosan nem szóltak róla?

Miközben szépen haladunk előre a Warzone 5. évadában, megérkezett az újabb szezonközi frissítés, amivel néhány rejtett játékelem is megjelent. Persze az ilyen rejtett holmikat szinte azonnal felfedezik a játékosok.

A játékosok most szabad szemmel nem látható gázkannákat találtak, melyek mérgező gázt tartalmaznak.

De ne szaladjunk ennyire előre. Miközben számos friss tartalom érkezett a Warzone-ba, az Infinity Ward néhány titkos elemet is behozott augusztus 5-én. Például említés nélkül változtak a Gulag fegyverei, illetve a Buy Station árai. A most felfedezett kannák azonban még ennél is jobban el vannak rejtve.

Érdekesség közben, hogy az eldobható gázkannákat (Gas Canister) már korábban, nagyjából egy hónapja felfedezték. Ezeket el lehet dobni, egy robbanást előidézve. Most, nem sokkal a frissítés után újabb rejtett kannát találtak. Ahogy az alábbi videóból is látszik, a kanna nem igazán észrevehető, ám valóban felvehető (Poison Canister). Eldobva mérgező gáz szabadul el, ami minden bizonnyal sebzi az ellenfeleket. A gáz színéből ítélve az ugyanaz a gáz, ami folyamatosan fenyegeti a játékosokat, ahogy szűkül a kör.

 

Egyelőre az eldobható kannák jelenléte a Warzone-ban rejtély. Nem lehet tudni, hogy hol és milyen gyakran fordul elő, sőt azt sem, hogy az Infinity Ward miért döntött úgy, hogy titokban tartja azok jelenlétét. Lehetséges, hogy egy hiba miatt bukkantak fel? Vagy olyan tartalmakat készítenek, melyek felfedezését szándékosan a játékosokra bízzák?

Lehetséges, hogy a gázpalackok szerepet játszanak majd a Call of Duty Black Ops átállás során. Ezt csak az idő fogja megmondani.

Te találkoztál már a fent látott kannákkal?

https://www.facebook.com/groups/warzonehungary/

×