Jó hír érkezett azoknak, akik gyakran szállnak vonatra.

Az eddiginél egyszerűbben használható, és lényegesen gyorsabb internetet biztosító új eszközök beszerzéséről adott hírt a MÁV. Jelenleg ugyanis közel 700 vasúti kocsiban érhető el az ingyenes internet, amit jelenleg 3G-s routerek segítségével old meg a MÁV.

Egyes kocsikon már élvezhetjük is a 4G varázsát /Kép: MÁV

A vasúttársaság viszont jelezte, hogy folyamatban van a routerek cseréje, helyüket gyorsabb, 4G-s eszközök veszik át.

Az első 200 darab 4G-s router beszerelése már megtörtént a belföldön közlekedő IC kocsik esetén,

az új eszközöket pedig a többi kocsi is hamarosan megkapja. Az új KISS motorvonatok többek között már 4G-s routerrel szerelve érkeznek.

A fejlesztés három ütemben valósul meg, a cseréket egyenletesen, a járművek ütemezett karbantartása során végzik el valamennyi fővonalon. A teljes eszközpark modernizálása várhatóan 2021 első felében fejeződhet be.

A 4G-s routerek beszerelésének köszönhetően a hálózat sebessége és stabilitása is növekszik majd. Ez részben a hazánkban kiépített 4G hálózatnak köszönhető, részben pedig az új eszközöknek, amelyek mindenben túlteljesítik elődjüket és valljuk be, van honnan fejlődni sebesség és stabilitás terén is.

Borítókép: Közlekedő Tömeg

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×