Szeptember elején megérkezett a 2K legújabb kosárlabda szimulátora, az NBA 2K21. Lássuk milyen újdonságokkal várja a játék a rajongókat.

A sportjátékok esetében mindig kicsit szkeptikusak vagyunk, hisz a kiadók rendszeresen csak újrahasznosítják az előző verzió elemeit. A Madden NFL-be például a stadion logózást se vitték túlzásba, hisz a 20-as kiadásnál is a 19-es logók voltak feltüntetve. Na de lássuk, hogy mi a helyzet a NBA 2K21 esetében.

Vissza a suliba

A MyCareer módba ezúttal nem került sok újítás. Jesse Williams ( Detroit: Become Human ), miután elindította az android felkelést kosárlabda játékosnak állt. Az ő fiát alakítjuk ebben a történetben Juniort. Ahogy tavalyhoz hasonlóan ismét a középiskolából kell beküzdenünk magunkat az NBA-be. Kosárlabda sztárok, híres színészek, nagy idézetek színesítik az utunkat. Akárcsak tavaly.

Játékunktól függően kapunk lehetőségeket a különböző fősulis csapatokba, onnan pedig majd az NBA csapatokhoz mely a kezdő fizetésünket is meghatározzák. Ez a része külön tetszett a játéknak, hogy picit több időt tölthettünk, ráadásul a megfelelő főiskolát is megválaszthattuk. A felmérés része egyedül csak egy interjúra korlátozódott, és idén csak egy csapat edzésére kell csak ellátogatnunk. Ebben az évben is választhatunk ügynököt, aki a karrierünk során segít a szerződések lebonyolításában. Mind a két félnek megvannak a sajátosságai, itt igazából az a lényeg, hogy megtaláljuk a saját utunkat.

Archie (Michael K. Williams) az egyik lehetséges ügynökünk

Ez a része mondhatjuk, hogy egyáltalán nem változott a tavalyi formulához képest. Ha nem szeretnénk végigküzdeni magunkat, a sztorin, akkor csak skippelhetjük is az egészet. Tavaly működött, hát akkor miért ne lehetne idén is. Sportjáték történet mesélésben, még mindig a 2K hozza az egyik legeredetibb tartalmat, viszont számomra már egy picit túlságosan hosszúra sikerültek az átvezetők az NBA 2K21 sztori módjában. Egy idő után már csak játszani akartam.

Ismerős terep

A Neighbourhood sokat nem változott. Kapott egy új körzetet, de a lényegi elemek között nem találunk újítást. Ha egyedül vágunk neki, még mindig nehézkes a társkeresés főleg, ha már a többiek előre megvásárolták a szintjüket. Néha sokáig tart, hogy játékba kerüljünk a kilépő társak, vagy csak hosszúra nyúlt meccsek miatt. Először érdemes a ligában minél több zsetonra szert tenni, hogy a többi játékos ne hagyjon ott, miután meglátják a szintünket. Továbbra is van lehetőségünk 3v3 és 2v2 mérkőzéseket játszani. Az első pályára lépés előtt érdemes a kamera beállításokat átnézni, mert különben a megszokott nézet helyett oldalról sasolhatjuk a pályát.

Hé tesó, van Coinod? Szintre kéne

A játék legnagyobb hibájának, még mindig a belső valuta rendszert a Virtual Currency-t tartom. VC-vel vásárolhatunk magunknak szinteket, és csomagokat, amely mind a MyCareer módban, mind pedig a MyTeam-ben használhatunk. Ez azért kellemetlen, mert egy barátságos kosárlabdázást is tönkre tehet. Ne mondja nekem senki, hogy már 95-ös karaktert hozott létre pár nap alatt.

A MyTeamben is bevezették a Pass rendszert, csak úgy mint a FIFA-ban. Ha sokat játszunk értékes játékosokat verbuválhatunk, mely egy picit közelebb hozza a Pay to Win és Road To Glory játékosokat. Mindenesetre az év eleje biztos nehéz lesz a pályakezdőknek, de talán most hamarabb össze fog érni a két mezőny. Sajnos a játékok rengeteg bevételt termelnek azáltal, ha mikrotranzakciókat tesznek a játékba. Persze fair lenne, ha mindenkinek ugyanolyan nehéz lenne a szint és csomag farmolás, de egyszerűen nincs mindenkinek annyi ideje, hogy hétvégéket a grinddal töltsön. És mindenki saját maga dönti el, hogy pontosan mire költi a kis pénzét.

Felkészül, dob, mellé

Idén a dobás mechanikáját alakították át mélyebben. Több fórumon is utánaolvastam, és kiderült hogy nem nálam van a probléma. A dobás idén valamiért nagyon furára sikerült ezért már az első hétvégén jött a hotfix.  Ez számomra azért is kellemetlen, hiszen szándékosan egy dobó beállítottságú játékost fejlesztek, és nagyon kevés pontot kapok, hogy a különböző jelvényeket megszerezzem. Reméljük ezen még finomhangolnak majd, mert egyelőre nagyon lassan halad a dobási progressem, pedig igyekszem minden megszerzett pontomat beleinvesztálni. Ráadásul, ha megkapjuk a fagyás jelet is, akkor még pocsékabbul végezzük a dobásokat.

Számomra még mindig ez a mechanika a legborzasztóbb. Mivel ugye itt nincs lehetőségünk lecserélni magunkat, ha folyamatosan kihagyunk egy idő után megjelenik a játékosunk mellett a jeges kosárlabda. Élmény nézni, hogy ilyenkor rendszeresen a lehetetlent is kihagyjuk, valamint, hogy a társak nem passzolnak nekünk.

A másik újítás az irányításra érkezett. Sokkal finomabban érzékeli már a kontroller a különböző mozdulatokat, és így az 1v1 párharcok után is jobb érzéssel távozhatunk. A profik mindenképpen szeretni fogják ezt az addíciót. Egyik sportjátékban se kifejezetten a cselezésre megyek rá, de az idő belerakásával igazán jó labda kombinációkat tudunk létrehozni. Ráadásul szerintem a csel és palánkhoz kerülés sokkal kifizetődőbb, mint a három pontosok próbálgatása, így lehet jobb, ha erre próbáltok ráfeküdni.

Verdikt

Az NBA 2K21 sokat nem változott az előző címhez képest. A tavaly bevált történetmesélést ismét átültették, csak egy kis ráncfelvarrást kapott. A dobások piszok nehezek, de a játékélmény alapvetően nem rossz. Ha szeretted az NBA 2k20-t, akkor ezt a játékot is bírni fogod. Ha az a cím nem fogott meg, akkor az új kiadás se fog lenyűgözni. Még mindig a 2K hozza az egyik legjobb sportszimulátort a piacra, viszont az évek alatt szinte semmit se változott. Ha jövőre is ugyanezt kapjuk vissza akkor érdemes lesz gondolkozni rajta, hogy egyáltalán érdemes-e megvenni a következő játékot. Mindenképpen érdekes lesz látni, hogy az új generációs konzolokon mire lesz képes a 2K és sikerül-e az NBA játékát is egy új szintre emelni.

 

Összefoglalás

Egy kicsit új, de annyira mégse – NBA 2K21 teszt

Az NBA 2K21 sokat nem változott az előző címhez képest. A tavaly bevált történetmesélést ismét átültették, csak egy kis ráncfelvarrást kapott. A dobások piszok nehezek, de a játékélmény alapvetően nem rossz. Ha szeretted az NBA 2K20-t, akkor ezt a játékot is bírni fogod. Ha az a cím nem fogott meg, akkor az új kiadás se fog lenyűgözni. Még mindig a 2K hozza az egyik legjobb sportszimulátort a piacra, viszont az évek alatt szinte semmit se változott. Ha jövőre is ugyanezt kapjuk vissza akkor érdemes lesz gondolkozni rajta, hogy egyáltalán érdemes-e megvenni a következő játékot. Mindenképpen érdekes lesz látni, hogy az új generációs konzolokon mire lesz képes a 2K és sikerül-e az NBA játékát is egy új szintre emelni.


Szerzői értékelés

7

Sok újat nem hoz a tavalyihoz képest. Tavaly 7 pontot adtam rá, idén is jár a 7 pont. A dobásokra mindenképp ráfér még néhány patch, valamint a pay 2 win érzést is túl kell vészelni az elején.

Legjobb kosárlabda játék továbbra is

Labdavezetés és trükkmozdulatok

Erős dramaturgia, és mondatok

Sokat nem változott tavaly óta

Dobás

Pay2Win rendszer

Olvasói értékelés

8.5

×