Vásárlási kalauz Xbox Series érdeklődőknek.

Őszintén szólva nem gondoltuk volna, hogy a Microsoft megelőzi a Sony-t az árcédulák bejelentésébe, de ezúttal fordult a kocka. Valóságos villámcsapásként söpört végig az Xbox Series S-ről szóló bejelentés, ami után az árakat is leleplezte a tech óriás. A pletykák ezúttal is igaznak bizonyultak, valóban készültek egy olcsóbb konzollal, így a Microsoft rögtön két konkurenst is állított a Sony PlayStationének, ráadásul az ár is egészen barátira sikeredett.

https://www.youtube.com/watch?v=fYtJWIxt3-M&feature=emb_title

Mi a különbség?

Személyesen Jason Ronald, az Xbox programigazgatója számolt be a Series S hardveréről és ezzel együtt a Series S és Series X közötti különbségekről. Röviden: a legfőbb különbség a gépek videókártyája a legfőbb különbség, A Processzor az továbbra is az AMD által készített Zen 2 architektúrájú 8 magos példány, aminek az órajelét kicsit visszább vették, de mindössze 200 MHz-es órajelkülönbségről beszélünk. Alapesetben 3,6 GHz-en üzemel majd az Xbox Series S processzora, SMT mellett pedig 3,4 GHz-es értékekről beszélhetünk.

Xbox Series X Xbox Series S
8 magos AMD Zen 2 processzor @ 3,8GHz (3,6GHz SMT mellett) 8 magos AMD Zen 2 processzor @ 3,6GHz (3,4GHz SMT mellett)
AMD RDNA 2 GPU 52 CU @ 1,825GHz AMD RDNA 2 GPU 20 CUs@ 1,565GHz
12.15 teraflops GPU teljesítmény 4 teraflops GPU teljesítmény
16GB GDDR6 RAM 10GB GDDR6 RAM
4K @ 60fps, akár 120fps 1440p @ 60fps, akár 120fps
1 TB PCie Gen 4 NVME SSD 512 GB PCie Gen 4 NVME SSD
1TB-os bővítési lehetőség 1TB-os bővítési lehetőség
4K UHD Blu-ray lejátszó Kizárólag digitális tartalmak
HDMI 2.1 HDMI 2.1
184 990 Ft 113 990 Ft

Videókártya tekintetében viszont már jóval nagyobb a visszalépés. A hardveres Ray Tracing támogatásról itt sem kell lemondanunk és a Series S-be is az AMD szállítja a GPU-t, viszont 52 feldolgozóegység helyett csupán 20 áll rendelkezésre, azok is alacsonyabb órajeleken, ennek megfelelően a lebegőpontos számításokban kevesebb, mint a harmadakkora teljesítményre képes az olcsóbbik új generációs Xbox.

A jó hír, hogy állítólag ez nem von le majd az élvezeti faktorból, ugyanis a Microsoft állítása szerint az Xbox Series X-szel a 4K-s felbontást célozták meg, ahol 60-as átlagfps-re lehet majd számítani, az Xbox Series S esetén pedig 1440p (2560×1440) felbontás mellett számíthatunk majd az előbb említett 60 fps-re, ami akár 120-ig is elkúszhat bizonyos esetekben. Nos, ez elsőre irreálisnak tűnhet, tekintve hogy egy több millió forintos PC-re van szükségünk ahhoz, hogy 4K mellett 60 fps-t tudjunk elérni az AAA játékokban. Így én őszintén szólva megvárnám az első teszteket és utána döntenék, mert hiába mondja azt a Microsoft, hogy a gyengébb Series S is képes lesz a 60 fps-re 1440p mellett, szerintem a 30 fps-nek is örülnek majd a játékosok ezen a felbontáson, de még valószínűbb, hogy FullHD mellett lesz csak képes a 30 feletti fps-re.

Nagy érvágás lehet még egyeseknek a Blu-Ray lejátszó hiánya, így aki gyengébb internetkapcsolattal rendelkezik vagy gyűjti a dobozos játékokat, annak szintén ki fog esni az Xbox Series S, ugyanis az új konzol kizárólag digitális verzióban lesz elérhető.

Kinek ajánljuk az Xbox Series S-t?

Első körben természetesen a szűkebb pénztárcával rendelkező vásárlóknak, továbbá azoknak, akik csak ritkábban ülnek le a konzol elé és nem zavarja őket, ha nincs meg a fix 60 fps. Akik nem akarnak fizikai példányokat beszerezni, csak leülni és játszani egy jót néha a tévé előtt, azoknak ideális a Series S.

És akkor ki vegyen Xbox Series X-et?

A hardcore játékosok, akik gyakran játszanak online és a lehető legtöbb fps-t szeretnének kisajtolni a rendszerből. Ha zavar, hogy beesik az fps, akkor egyértelműen a Series X a te választásod. Továbbá akik gyengébb internettel rendelkeznek vagy gyűjtik a dobozos játékokat, számukra is a Series X a jobb választás.

Érdemes persze megvárni az első alaposabb hardverteszteket, amiből kiderül, hogy valójában milyen teljesítményre képesek majd az új konzolok. A november 10-ei megjelenés persze még arrébb van még, így mindenkinek lesz ideje eldönteni, hogy melyik konzol mellett teszi le majd a voksát.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×