A Riot Games hamarosan elkészül a 10.19-es frissítéssel, amin a profik a világbajnokságon fognak játszani. Megnéztük, mit eredményezhet ez a metában.

A hónap végén kezdetét veszi a 2020-as League of Legends világbajnokság Sanghajban. Az európai csapatok már kiutaztak Kínába, s elfoglalták szállásukat, amit komoly ellenőrzések közepette fognak használni az elkövetkező durván két hónapban.

 

Ha minden igaz a Riot Games egy „buborék rendszerben” szeretné megrendezni a világeseményt, a játékosokat teljes mértékben elzárva a külvilágtól. A Worlds startja előtt minden csapat karanténba lesz zárva, s az esemény során is csak a kijelölt helyekre vándorolhatnak majd. Az arénában, ahol játszani fognak, nem lesznek nézők.

Már így is nagy szó mindez, kevesen hittek volna abban, hogy meg lesz tartva az idei világbajnokság. Hatalmas szervezkedések árán sikerült ezt a kiadónak összehoznia, ráadásul az után, hogy a legtöbb liga online zajlott. Ha tényleg sikerül a játékosokat LAN közegben versenyeztetni, akkor komoly játékminőségbeli javulásra számíthatunk, ugyanis hirtelen meg fog szűnni az a ping, amivel eddig számolniuk kellett a profiknak.

„Nem akarunk rizikót”

Lesz tehát világbajnokság, amit a League of Legends 10.19-es verzióján fognak megrendezni. Ez azt jelenti, hogy az a Patch, amin a profik teljesíteni fognak, még kint sincs az éles szervereken. Ez nem meglepő, elvégre ez pont nem az az eset, ahol megéri kapkodni. A fejlesztők többször is nyilatkozták, hogy ebben az időszakban nagyon oda kell figyelniük, hogy min és mennyit változtatnak, mert komoly mértékben befolyásolhatja a Worlds metát. Többek között ezért is döntöttek úgy, hogy Yone és Samira biztosan ne lehessen játszható a világbajnokságon, ugyanis már így is pont elég olyan karakter létezik, amit finomhangolni kell az eseményre.

 

Ott van kezdetnek Akali és Lucian. Mark Yetter Twitteren osztott meg egy rövid listát a 10.19-es frissítés tervezett tartalmáról. Akali és Lucian neve a gyengítésre váró hősök csoportjában található, s ennek egyértelműen a világbajnokság az oka.

Nem szeretnék a fejlesztők, hogy ez a két karakter túlságosan is eluralkodjon a Worlds metán.

Úgy érzik a Riotnál, hogy ha a 10.18-as stádiumban maradnak akkor könnyedén 100%-os pick és ban arányuk lehetne, ami nemcsak a játék minőségét, hanem a nézői élményt is roncsolja. Ez tiszteletreméltó, mindig is igyekezett a Riot a lehető legsokszínűbb metát kialakítani a világbajnokságokra. Akali és Lucian tehát egy kisebb gyengítéssel vág majd neki az eseménynek a hónap végén.

Visszatérhetnek a carry lövészek?

Akik követik mostanában a profi meccseket, felfigyelhettek arra, hogy az alsó ösvényen a lövészek inkább a támogatóbb (Senna), vagy a utility (Ashe) irányba indultak el. A sokszínűséget hirdető 10.19-es frissítés viszont nagyban változtathat ezen.

Ott van többek között Ivern várható erősítése. A támogató dzsungeles kiváló választás lehet egy olyan csapatba, ahol az adc-k kiemelkedő sebzésosztók. S ahhoz, hogy visszatérjenek a régi idők nagy kedvencei, a Riot Games is komoly lépéseket tett.

Nemrég írtunk arról, hogy visszatérhet a jó öreg „tengeralattjáró-formáció” a játékba. Twitch erősítésével és Shen domináns formájával biztosan sokan elgondolkodtak azon, hogy a legendás duót draftolják majd az éles meccseken. Mellettük Xayah és Kai’Sa is ismét prioritást élvez, Senna és Ashe pedig könnyen lehet, hogy a háttérbe szorul.

Ami viszont érdekes, hogy a 10.19-ben folytatódik az a széria, amit a 10.18-cal elkezdett a fejlesztőcsapat. Sivirt új kite és outplay potenciállal ruházzák fel, míg Vayne és Aphelios nemes egyszerűséggel csak több sebzést fog osztani, mint eddig. Utóbbi kettőt Ivernnel és Shennel párosítva egyszemélyes hadsereggé változtathatják majd a profik.

Valószínűleg a középső ösvényen is aktívabbak lesznek majd a játékosok, ugyanis az átalakított Ahri is további erősítésekre számíthat majd a 10.19-ben. Nagyon úgy tűnik ez alapján, hogy a Worlds meta egyik legmeghatározóbb alakjává szeretnék tenni őt a fejlesztők, s az igazság az, hogy ez teljesen rendben van. Rég láttuk már Ahrit stabilan a profi éra közelében, az ilyen jellegű vérfrissítésre pedig mindig szükség van.

A 2020-as Worlds szeptember 25-én kezdődik a Play-In Stage meccseivel.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×