Titokzatos üzenetben próbáltak utalni a nagy bejelentésre.

Amíg az Nvidia kiterítette (a ráadásul nem gyenge) kártyáit, addig most minden figyelem az AMD-re szegeződik. A vörös gyártó ugyanis Ray Tracing képes nagyágyúiról beszélt korábban, ennek ellenére továbbra sem hallani túl sokat a Nagy Navikról, legalábbis ami a hivatalos forrást jelenti.

Ezúttal az AMD fő tervezője és egyben marketingese, Frank Azor dobott le egy meglehetősen érdekes verset, amelyben a „holnap” visszatérő motívumként van jelen, ebből pedig mindenki arra asszociált, hogy holnap bizony nagy bejelentéssel készülhet az AMD.

 

A mérnök posztját több AMD dolgozó is retweetelte, ebből is arra lehet következtetni, hogy van valami nagy bejelentés a levegőben. A kérdés persze egyelőre nyitott, hogy mégis mi lehet az? Noha a legtöbben az új RDNA 2-es kártyá(k)ra gondoltak, ám még az is lehet, hogy a 4. generációs Ryzenek kerülnek majd fókuszba.

Mi egyelőre kíváncsian várjuk a nagy bejelentést, remélhetőleg nem valami átverésről van szó…

Épp akciós a Mystery Gamers Pack a Leet.hu webshopban:

×