Az India vs. PUBG harc továbbra is zajlik.

Az utóbbi időben az egyik legmegdöbbentőbb PUBG-vel kapcsolatos hír alaposan felbolygatta a PUBG Mobile közösségét. Nemrég még az anyacég, a PUBG Corp. is nyilatkozatot adott ki az üggyel kapcsolatban, de ne szaladjunk ennyire előre. Már előre lehetett sejteni, hogy a PUBG Mobile is fennakad majd India hálóján, hiszen az indiai influenszerek már korábban is buzdították követőiket az app törlésére, emögött pedig az India-Kína között zajló konfliktus gyökerezik.

Az utóbbi időben nemcsak szóváltás volt a két ország között, hanem a Himalájánál össze is csaptak az indiai és kínai csapatok, az ütközet pedig több halálos áldozatot követelt. A történelem során egyébként is volt már hasonló, 1962-ben is határvita alakult ki a két fél között, végül az Akszái Csin teljesen kínai uralom alá került. Ezt követően tiltottak ki több száz játékot, köztük a PUBG Mobile-t, az indoklás szerint azért, mert adatgyűjtést folytattak a felhasználóikról. Pontosan nem tértek ki arra, hogy pontosan milyen adatok is voltak érintettek, de a TikTok-botrányok után már a legrosszabbat is el tudjuk képzelni.

A PUBG Corp. közbelép

Úgy tűnik, a PUBG Mobile-t kiadó Tencent nem tudott eredményeket elérni, ezért a koreai PUBG Corp. próbálja most kezébe venni az irányítást. Legfrissebb közleményükben kifejtették, hogy idáig is közelről szemlélték az eseményeket, most viszont úgy gondolták, ideje közbelépni, ennek megfelelően megtették az első lépéseket: elvették a Tencenttől az indiai terjesztés jogát. A helyüket pedig a dél-koreai PUBG Corp. veszi át, akik mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy visszavonják a játék tiltását. Ehhez pedig a helyi hatóságokkal való együttműködést sem zárták ki, jelenleg is épp azon dolgoznak, hogy megfeleljenek az indai törvényeknek.

Nem véletlenül veszik ilyen komolyan a tilalmat, az indiai játékosok kiesése ugyanis óriási bevételkiesést jelent a cégnek. India konkrétan az egyik legnagyobb PUBG Mobile piac jelenleg a maga 33 millió aktív játékosával.

Az indiai kormánynál a labda

Sokan azt rebesgetik, hogy nem véletlenül lett betiltva a PUBG Mobile. Korábban láthattuk már, hogy a helyi média próbál mindent megtenni annak érdekében, hogy rossz színben tüntessék fel a játékot, emellett több szervezet is folyamatosan lobbizott a PUBG Mobile betiltása mellett. Miután pedig meghozták a határozatot, az indiai nCore Games hirtelen bejelentette a hamarosan debütáló Fearless and United: Guards című alkotását, amit a hosszúsága miatt szimplán csak FAU-G-nek rövidítenek.

A FAU-G-ről annyit tudunk egyelőre, hogy egy lövöldözős multiplayer játék lesz. A készítők pedig nagyon rá fognak menni arra, hogy bemutassák milyen nehéz és sanyarú is az indiai katonák sorsa. A játékban elköltött bevételek 20%-át pedig a háborúban elesettek családját segítő Bharat Ke Veer Trust nevű segélyszervezetnek fogják adományozni a készítők.

Az nCore Games állítja, hogy a PUBG kitiltása egy elképesztő váratlan lépés volt, de semmi közük hozzá. Mintha csak egy előre megírt forgatókönyvet olvasnánk, nem igaz? Nos, a történet elég érdekes történet, viszont pont ettől függ, hogy az elképesztő népszerűségnek örvendő PUBG Mobile visszatérhet-e az országba. Amennyiben valóban az adatgyűjtéssel volt a probléma és sikerül ezt a nehézséget kiküszöbölni, akkor akár vissza is térhet a játék az országba. De ha belegondolunk, hogy ott a rivális FAU-G, ami egyfajta propagandaként működhet és még támogatja is az indiai családokat, könnyen lehet, hogy az indiai kormány leteszi a voksát az új alternatíva mellett, ezzel kivégezve a PUBG Mobile-t az országban.

https://www.facebook.com/groups/pubgmobilkozosseg/

×