A konzoljátékosoknak esélyük adódott, hogy javítsanak a FIFA teljesítményükön. Egy rendszerbeállítás ugyanis felgyorsíthatja a játékot.

Azt hinné az ember, hogy a FIFA esetében nem érdemes a beállításokkal bajlódni, ugyanis mindent a pályán rohangáló játékosok döntenek el. Többnyire a közösség úgyis konzolokon játszik, amiket a személyre szabhatóság meg sem közelíti a PC-s játékokat. Nos, mint kiderült, ez nem feltétlenül van így.

Természetesen a csapat minősége is számít, nem szabad elhanyagolni a keretünket. A játék utolsó szakaszában járunk, így nem biztos, hogy 80-as átlagú csapattal komoly sikereket fogunk elérni. Már csak azért sem, mert ma már pár tízezer Coinért 90+-os focistákkal erősíthetjük a keretünk.

Viszont a szemfüles konzoljátékosok rájöttek, hogy javíthatnak a teljesítményen egy egyszerű beállítással is. A metódus biztosan nem lesz nagy meglepetés azoknak, akik jártasak a kompetitív FPS-ekben. Ugyanis ott is a válaszidő gyorsításával érik el a jó teljesítményt a játékosok.

Meglepő módon a konzolos FIFA esetében is megtehetjük mindezt, s többen azt jelezték vissza, hogy az átállítás után sikeresebbek voltak a játékban.

One tip which took me from consistent 22/23 wins to consistent 26/27. from FIFA

  1. A konzolunkon (PS4, vagy Xbox One), keressük meg a Settings, vagyis a beállítások menüpontot.
  2. Keressük fel a „General” (Xbox One), vagy a „Sound and Screen” (PS4) opciót.
  3. Válasszuk ki a  „TV & Display Options” (Xbox One), vagy a „Video Output Settings” (PS4) lehetőséget.
  4. Keressük meg a felbontást (resolution), és állítsuk 720p-re.

Ha már eredetileg is ezt a beállítást használod, sajnos nincs mit tenni, hardveresen ennyit tudtál javítani a teljesítményeden. Viszont ha eddig más volt beállítva, valószínűleg ezek után folyamatosabb és gyorsabb lesz a játék, így a játékunk is javulhat.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×