A nagy bejelentés rendkívül pozitív fogadtatást kapott.

Egész pontosan három hónapja érkezett az első hírünk az RTX 3090 lehetséges létezéséről. Ekkor akár 90%-os erőtöbbletről beszélt a forrás, ami mint utólag kiderült, tényleg lehetséges. Legalábbis a megfelelő körülmények között. Már a hasonszőrű pletykák is kedveztek az Nvidiának, ez pedig a részvények árfolyamai is tükrözték. Korábban az Nvidia hype olyan szintre emelkedett, hogy az Intelt is sikerült maguk mögé utasítaniuk. A nagy szeptember elsejei bejelentést követően pedig ismét elképesztő ugrásnak lehettünk szemtanúi.

5 nap alatt ugyanis 61 dollárnyit ugrott az Nvidia részvényárfolyama.

Ezzel elérve az 573,86 dolláros részvényárat, azaz 174 ezer forintot kell jelenleg egyetlen Nvidia részvényért kifizetnünk. Mindemellett a cég piaci értéke jelenleg 354 milliárd dollár, mindeközben az Intel jócskán lemaradva „mindössze” 222 milliárd dollárt ér.

A processzorgyártó rendesen lemaradt az Nvidiával szemben, ezzel együtt a részvényeik is mindössze 52,25 dollárért mennek, azaz mintegy 16 ezer forintot kell a kasszánál hagynunk, ha magunkénak akarunk egy Intel részvényt. Persze a kaliforniaiakat sem kell félteni, továbbra is elképesztő mennyiségű megrendelést kapnak, épp ezért tavaly a bevételük 71,9 milliárd dollárra rúgott.

Az AMD egyre jobb eredményeket ér el a hardverpiacon, főként a remek ár/érték arányú processzorainak köszönhetően, az erősödés pedig a tőzsdei eredményeiken is jól látható. Noha még mindig jócskán le vannak maradva az Inteltől, a 90,22 dolláros részvényárfolyammal önmagukhoz képest remekül teljesítenek, hiszen fél éve közel feleennyibe, 46,75 dollárba (~14 000 forintba) került egyetlen részvényük. Mindemellett a cég piaci értéke 105,92 milliárd dollárra rúg, ami egy kicsivel kevesebb, mint az Intel 222 ezrének a fele, de a cég fennállása óta nem ért el ilyen jó eredményeket a piacon. Nem mellesleg, tavaly az AMD 6,73 milliárd dollár bevételt termelt.

A három óriás közül jelenleg az Nvidia áll a legjobban, legalábbis a piaci értéküket tekintve. A technológiai előrehaladást pedig a részvényesek és egyúttal a piac is nagyra értékeli. Jelenleg viszont maximum egyetlen dolog miatt aggódhat az Nvidia: mi van akkor, ha mégsem sikerültek olyan jól az új kártyák, mint ahogy lefestették. Ez hamarosan úgyis kiderül, ugyanis az első fázis a független tesztek, ahol kiderülhet, hogy esetleg mégsem olyan erősek, mint a prezentációban mutatták. Itt kiütközhetnek az esetleges tervezési hibák is. Emiatt az első generációs RTX-ek esetén láthattunk már precedenst, amikor is az első szállítmányból rengeteg volt a hibás példány, így rengetegen fejezték ki csalódottságukat.

Akkor viszont az árazás is nagyon el volt szállva, reméljük azóta csiszoltak annyit a gyártástechnológián, hogy nem ülnek fel ilyen malőröknek. Az első korai teszt alapján mi pozitívan tudunk nyilatkozni az új kártyákról, reméljük pár hét múlva is hasonlókat tudunk majd elmondani.

Láttad, hogy a leet.hu webshopban épp akciós a Model O-?

×