Már csak egy napot kell várni arra, hogy friss új játékmódot köszönthessünk a PUBG-ben, legalábbis egy kínai hivatalos bejelentés szerint.

Miközben persze nagy a várakozás a PUBG Mobile következő frissítése körül, melyben végre helyet kap a teljesen átalakult Erangel 2.0, a PUBG háza táján is várható némi újdonság. A napokban a kínai Weibo közösségi oldalon kezdődött meg egy visszaszámlálás, ami a Twitter felhasználók szerint egy új játékmódot jelent.

Ha minden igaz, holnap, azaz szeptember 4-én egy 8v8 Arcade játékmódot kapunk.

A képleírás szerint már csak egy nap van hátra: szeptember 4-én, pekingi idő szerint délután 15 órától válik elérhetővé az új játékmód. Ez magyar idő szerint reggel 9 órát jelent.

Kép: Twitter

A Player IGN korábbi forrása szerint ez egy új, 8v8 játékmód lesz.

Érdekesség, hogy körülbelül két hónappal ezelőtt adatbányászok egy friss játékmódra utaló kódot találtak a fájlok között. Ahogy a képen is látszik, ez a MoneyRoyale.

Kép: Youtube

Ez alapján akár olyan játékmódra is gondolhatunk, mint a Call of Duty: Warzone esetében a Plunder, de a SkullCoin felirat alapján sokkal inkább az a tippünk, hogy a meccs során minél több érmét vagy kincset kell gyűjtenünk, jutalmakért cserébe.

Persze továbbra is kérdés, hogy a játékmód híre miért csak kínai változatban jelent meg? Reméljük nem egy exkluzív tartalomról van szó.

Hogy pontosan mi várható, az holnap reggel kiderül. Ne felejtsd el elindítani a PUBG-t!

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

ArenaRacer DARK DESERT

129 990 Ft

Kosárba

129 990 Ft

Az ArenaRacer Dark Desert gamer szék megnövelt magassággal, ülőfelülettel és teherbírással rendelkezik, így nincs olyan gamer, akit ne tudna kiszolgálni! Designja tekintve az elegancia és modern vonalvezetés tökéletes ötvözete,... tovább »

129 990 Ft

Kosárba

  • Hinta funkció
  • Állítható háttámla
  • Állítható ülésmagasság
  • Két memóriapárnával a csomagban
  • Deformálódás tűrő hideghab
  • Tartós hidraulikus emelő
  • Rozsdamentes acél alkatrészek
  • Max. 180 kg terhelésig

Astralis Snapback Sapka

9 320 Ft

Kosárba

9 320 Ft

Astralis Snapback Világosszürke színvilága miatt, tökéletes kiegészítője lehet bármely egyéb Astralis szettednek. De önmagában is méltón képviseli a kedvenc csapatod.

  • snapback
  • Astralis
  • 6 paneles
  • világosszürke

Az Aldi nem volt a helyzet magaslatán, a csalódott vásárlók Facebookon fejezték ki nemtetszésüket.

Bár nem egy hosszú videó, de kiválóan jellemzi a videojáték-karakterek mozgását. A paródia igen népszerű lett a Twitteren.

Gyászol a filmes és a videojátékos világ. Elhunyt az egyik legkiemelkedőbb zeneszerző, az olasz Ennio Morricone. Több nagy sikerű videojátékba is készített zenét.

×