A kínai ZTE gyárat érte a megtiszteltetés.

Pár éve még hazánkban is elképesztő sláger volt a ZTE Blade, ami az olcsó telefonok között valami olyasmit villantott, amit addig csak a középkategóriában szoktunk meg. Noha Magyarországon egy ideje már lecsengett a hype, a gyártó továbbra is folyamatosan készül az újabb telefonokkal és ezúttal egy igazán izgalmas készülék került ki a tervezőasztalról. Az 5G képes ZTE Axon 20 ugyanis egy remek specifikációkkal megáldott középkategóriás induló, mégis a legforradalmibb újítása a kijelző alá szerelt kamerája.

Korábban a Xiaomi már bemutatta a 3. generációs kijelző alatti kamerát, ám ekkor azt állították, hogy tömeggyártásba csupán jövőre érkezik. Itt valószínűleg a saját termékeikre gondolhattak, ugyanis a ZTE Axon 20 pontosan ezt az új technológiát vonultatja fel.  A 32 megapixeles szelfikamera ennek megfelelően a kijelző alatt foglal helyet.

Az Axon 20-at egy Snapdragon 765G hajtja, memóriából pedig 6, vagy 8 GB áll rendelkezésünkre típustól függően. Tárhely tekintetében a 128, illetve a 256 GB-os variánsok közül válogathatunk, ezt pedig microSD kártyával akár tovább is bővíthetjük. A 6,92″-os OLED kijelző a kamerán túl egy ujjlenyomat-érzékelőt is tartalmaz.

Kamerák tekintetében sem áll rosszul az Axon 20, az előlapi 32 megapixeles érzékelőn túl a hátlapon egy 64 megapixeles főkamera, egy 8 megapixeles ultra széles, egy 2 megapixeles mélységérzékelő és makrokamera áll rendelkezésünkre. A kínai értékesítés már kezdetét is vette, 2198 jüanért kínálják, azaz nagyjából 92 ezer forintot kell leszurkolnunk érte.

Videón az új készülék:

 

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×