Hihetetlenül jó áron juthatunk hozzá Blaise Matuidi legújabb kártyájához. Az Inter Miami védekező középpályása a FIFA 20 egyik legjobbja jelenleg.

A francia védekező középpályás kiváló karriert tudhat maga mögött. Meghatározó alakja volt egy időben a PSG-nek, valamint a Juventusnak is, most pedig levezetésképpen feltölti a bankszámláját David Beckham csapatában, az Inter Miamiban.

Blaise Matuidi a FIFA játékosok számára is kedves, nem egyszer volt meghatározója a játék metájának. Mindig is gyors és erős játékosnak számított, a védekező harmadban pedig pontosan ilyen kvalitásokra van szükség. Arról nem is beszélve, hogy a francia és az olasz bajnokság a kompetitív éra küszöbén egyensúlyozik, vagyis relatíve sűrűn bukkanhatott fel a különböző Ultimate Team csapatokban.

Miután Észak-Amerikába szerződött, az EA Sports úgy döntött, hogy megkínálja a játékost egy Flashback kártyával. A végeredmény pedig sokak szemét elkerekítette.

 

Mindamellett, hogy a statok tényleg lenyűgözően erősek lettek, a lap ára véleményem szerint a leghajmeresztőbb. Még akkor is, ha az MLS-ből nehezebb beépíteni, idén szinte mindenkinek volt egy kemény francia kerete, ugyanis a kék-fehér-piros zászlós nemzet játékosa kérdés nélkül a legerősebbek voltak idén. Vagyis szerintem a legtöbben meg tudjál oldani Matuidi alkalmazását.

A Flashback lapját pedig nulláról akár már 60-70 ezer Coinból össze lehet hozni a legtöbb platformon.

  • Francia játékosok: Minimum 1.
  • Csapat összérték: Minimum 83.
  • Csapat Chemistry: Minimum 50.
  • Játékosok a csapatban: 11.

Íme egy példa a megoldásra a Futbin adatbázisából:

Függetlenül attól, hogy hol tart jelenleg a játék, érdemes kivenni Matuidi új kártyáját, ugyanis egyértelműen a FIFA 20 egyik legjobbja lett.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×