League of Legends

Bemutatták Samira hivatalos videóját – Íme a várható megjelenés

Meglepő tartalomeső hullott a PBE szombaton. A Riot Games elkezdte előkészíteni a következő nagyobb League of Legends ciklust, s ezzel Samira is elérhetővé vált a tesztszerveren.

Ugyan eddig sem titkolta a fejlesztőcsapat, hogy rendesen megpakolták a karaktert lehetőséggel, ám a hivatalos bemutató videó szabályosan kiakasztotta az állkapcsunk. Mindent kapott Samira, amitől egy egyszemélyes hadseregnek tekinthető, de ezt egyébként az egyik beépített animációja is jelzi. A lövész ugyanis a végtelenségig képes üríteni a tárát, a töltényei ugyanis az istenért sem szeretnének kifogyni. A poént a Riot Games a bemutatója végén süti el, amit a következő linken tekinthetnek meg az érdeklődők:

 

A sivatagi rózsa azonnal elvarázsolta a közösséget és egyből elindult egy párbeszéd a legnagyobb fórumokon arról, hogy egészen pontosan mikorra is várható a megjelenése. Nos, a frissítésrendszert figyelembe véve akár meg is lephet minket a Riot, ám van egy biztosabbnak mondható dátum.

Ha azt nézzük, hogy Samira már a PBE fájljai között pihen, akkor akár a szeptember 2-án esedékes frissítéssel is megérkezhetne. Bár mindenki tudja, hogy ennyi tesztelés nem elegendő ahhoz, hogy egy hőst egészséges állapotban élesítsenek, különben olyan lesz a végeredmény, mint anno az Akali VGU.

Samira valószínűleg szeptember 16-án kerül majd be az éles League of Legends kliensekbe, s rá egy-két nappal már játszhatóvá is fog válni. Kösse fel mindenki a gatyáját, ugyanis nem lesz egyszerű menet!

Cloud

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

3 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

4 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

5 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

5 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

6 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

6 óra telt el azóta...