A League of Legends és a K/DA rajongók most biztosan örülnek, ugyanis megjelent a híres K-pop csapat legújabb száma, a The Baddest.

A Riot Games egy éven belül tette oda hivatalosan is az „s” betűt a cég nevének végére. Egészen eddig ugyanis csak egy mém élt a kiadóról, miszerint vicces, hogy többesszámban hivatkoznak a játékokra, mégis csupán a League of Legends az, ami hozzájuk köthető. Azóta már van Legends of Runeterra, s félig-meddig külön címnek számíthatjuk a TFT-t is. Majd ott van az új kompetitív lövölde, a VALORANT, na meg az éppen készülő verekedő, vagy éppen akció-rpg cím.

De az utóbbi pár évben már nem a játékok hiánya miatt mosolyogták sokan meg a Riot Games nevet, hanem azért, mert elkezdtek olyan minőségi zenéket készíteni, ami inkább egy zenei kiadóra kezdte őket hajazni, mintsem egy videojátékos cégre.

 

A League of Legends világbajnokság zenék terén mindig hatalmasat alkot. Már 2014 szeptemberében sikerült a Riotnak együtt dolgozni az Imagine Dragons-zal, a világhírű bandával. A Warriors című szám legendás lett, olyannyira, hogy később még a zenekar egyik albumára is felkerült. A lassan hat éves számot azóta már közel 300 millióan hallgatták meg a legnagyobb videómegosztón.

Később jött az igazi áttörés, amikor a 2018-as világbajnokságra készített zenét a League of Legends kiadója. Mivel Koreában rendezték az eseményt, így adta magát, hogy K-pop kategóriába csomagolják az új himnuszt. Útközben akkora hatással volt a projekt a fejlesztőkre, hogy külön skinline is készült a zenéhez, őket azóta már simán csak K/DA karaktereknek hívjuk. Csak a miheztartás végett, a Warriors közel hat év alatt ért el körülbelül 300 milliós nézettséget, a K/DA Pop/Stars két év alatt lassan 400 milliónál jár.

Nem volt hát meglepő, hogy a hatalmas siker után a Riot Games úgy keveri a kártyákat, hogy a világhírű banda visszatérjen.

Ezt pedig a The Baddest kislemezzel tették tegnap este, ami már 5 millió embert megmozgatott pár óra alatt.

 

Hogy ennek a számnak is akkora utóélete lesz-e, mint az első K/DA slágernek, azt nem tudni. Valószínűleg nem fog akkorát ütni, mint elődje, viszont az biztos, hogy ez a szám is minőségi lett, s lassan már tényleg el kellene a Riot Games vezetőségének gondolkodni azon, hogy talán tényleg érdemes lenne bővíteni a fókuszt.

Nektek hogy tetszik az új K/DA szám?

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×