Már nem kell sokat várni.

Egy jó ideje mindnyájan szemtanúi lehettünk a képernyők forradalmának, aminek értelmében a káva már csaknem teljesen eltűnt. Mára ez már a kamerákra is kihatott, ennek örömére nem kell túl sokáig várnunk és a sokak által utált kamerasziget örökre eltűnhet a süllyesztőben, a Xiaomi ugyanis végre úgy fest megalkotta a jól működő kijelző alá rejtett kamerát.

A hangsúly pedig a jól működő alatt, van ugyanis jelenleg már a harmadik generációs kijelző alatti kameráknál járunk, amelynek első változatának inkább csak a létezéséről hallhattunk. A második generációval pedig különböző fénykibocsátási problémák léptek fel, de úgy tűnik vége a kísérletezési ciklusnak, erről pedig maga a Xiaomi pénzügyi igazgatója, Shou Zi Chew számolt be Twitteren.

 

A vezérigazgató többek között azt is megjegyezte, hogy készüljünk, ugyanis a harmadik generációs technológia végre már tömeggyártásban is meg fog jelenni. Egész pontosan 2021-ben fognak érkezni az első tömeggyártásban készült darabok, amit valószínűleg az összes nagy gyártó alkalmazni fog majd, hiszen senki sem akar lemaradni.

A pletykák szerint akár szeptemberben is megérkezhet az első kijelző alatti kamerával szerelt modell, a ZTE Axon 20 szerepében. Ezt azért érdemes fenntartásokkal kezelni, mi inkább a Xiaomi szavára adnánk.

×