Magasan lekörözték az MSI-t, de mindez nem véletlen.

Miközben tűkön ülve várjuk az Ampere generáció eljöttét, a színfalak mögött a gyártók már elkezdték bejegyeztetni az új kártyáikat. A jó hír, hogy az EEC nyilvános adatbázisába ezúttal is kiszúrták, hogy készül valamire a Palit, méghozzá nem is akármilyen palettával, ugyanis 171 darab új kártyát jegyeztettek be az Eurázsiai Gazdasági Bizottság oldalán.

Az EEC oldalán feltűnő kártyák

A feltűnően magas darabszám viszont valószínűleg nem azt jelenti, hogy közel hatszor annyi kártyával rukkolnának elő, mint az MSI. A Palit ugyanis a saját márkáján felül a Gainward, a Galaxy (Galax), Daytona, Vivkoo, Yuan, KFA2 és XpertVision cégeket is birtokolja.

A legjobb hír, viszont az RTX 3060 feltűnése a listában, ezek alapján ugyanis már számíthatunk az olcsóbb középkategóriás RTX-ek érkezésére is, ami általában csak több hónappal a start után szokott megérkezni. Továbbá érdekesség, hogy a felsorolásban feltűnt a T és S jelölés is, ami a Ti és Super típusokat jelölheti. Mindössze napokra vagyunk már az Nvidia nagy bejelentésétől, reméljük nem kell majd csalódnunk…

Az árak is kiszivárogtak már:

Ennyibe fognak kerülni az új RTX-ek – Ráadásul képeken az Nvidia RTX 3090

 

 

×