Mindezt a Wonder Woman 1984 tiszteletére.

Felhozhatnánk a régi közmondást, mi szerint halottról jót vagy semmit. Nos, az Xbox One X még csak félig halott, ugyanis egy ideig érkeznek rá még játékok, de már mindenki az új Series X-eket várja és teljesen világos, hogy a fejlesztők erre fogják optimalizálni játékaikat.Ennek megfelelően a Microsoft korábban azt állította, hogy a jelenleg piacon lévő Xboxok már nem kapnak egyedi dizájnt, most viszont mégis előrukkoltak egy Wonder Woman 1984 limitált kiadású kollekcióval, ami nem egy, hanem azonnal három kiadásban érkezik.

Őszintén szólva nem teljesen értjük, hogy ezt most komolyan gondolták-e a redmondiak.

Jó persze, stílusról nem szerencsés vitázni, de úgy gondolom, hogy ez az a kategória, amire az emberek jó, ha 1%-a mondja azt, hogy „de jó, pont egy ilyen Xboxra vágytam idáig!”.

Ezek egyike a fentebb látható Wonder Woman Golden Armor névre hallgató darab, ami 24 karátos aranyberakással büszkélkedhet, ráadásul egyedileg, kézzel készítették.

A Barbara Minerva kiadást a ’80-as évek punk-rock stílusa ihlette. Ennek megfelelően kígyóbőr mintázatot és leopárdra hajazó borítással látták el a konzolt és a kontrollert szintúgy.

A Wonder Woman Lasso of Truth kiadást a hősnő fegyvere inspirálta. Ráadásképp a Microsoft egy kis akciót is rittyentett a promó kedvéért, így aki szeretné megszerezni a fentebb látható példányt, annak eme twitter posztot kell retweetelnie. Az indulók között pedig kisorsolnak egy darabot a Lasso of Truth kiadásból.

 

Az árakról és a megjelenésről egyelőre nem közöltek még pontos információkat, viszont feltehetőleg októberi premier környékén várhatjuk majd az új egyedi Wonder Woman kollekció debütálását.

×