Korábbi sikerjátékuk, a Witcher 3 után a Cyberpunk 2077-nél is meglovagolják az ingyenes DLC lehetőségét a CD Projekt Rednél.

Ha egyszer valami jól működik, kár lenne változtatni rajta. Valószínűleg ezzel a mottóval kelnek és fekszenek a CD Projekt Red fejlesztői, ahogy közelítünk a Cyberpunk 2077 megjelenése felé. A többször is elhalasztott, jelenleg novemberi dátummal megjelenő sikerjáték esetében ugyanis igyekeznek minden jól működő elemet átvenni a Witcher 3-at sikerre vezető receptből.

Ennek a receptnek pedig az ingyenes DLC is egy fontos oszlopnak tekinthető.

 

És ha már Cyberpunk 2077 DLC, akkor ahogy a CD Projekt Red igazgatója is említette, lesz belőle bőven. Állítása szerint legalább ugyanannyi DLC-vel készülnek, mint amennyi a Witcher 3 mellé megjelent.

Az elhangzott infók alapján tehát lesz fizetős és ingyenes DLC is a játék mellé, bőven kapunk tehát extra tartalmat is az alapjátékon felül.

November 19-ig ráadásul nem is kell majd várni a végleges infókra, hiszen a kiadó ígérete szerint még a végleges megjelenés előtt minden részlet tiszta lesz a játékosok előtt. Így a DLC-k megjelenése és tartalma is előre ismert lesz.

 

Felesleges lenne megkérdezni, ki várja már az év egyik legnagyobb durranását, az viszont már nem ennyire egyértelmű, hogy ki gondolja úgy, beruházna egy DLC-re is. Biztos lesz, aki vakon megveszi az összeset, és olyan is, aki majd a tartalma alapján dönt. És akad majd, aki megragad az alapjátéknál. Előzetesen ti hová sorolnátok magatokat?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×