Az Epic Games egy csatát elvesztett, elfogadták, hogy a Fortnite egy ideig biztosan nem lesz játszható telefonokon. Egy utolsó kupát még azért kiírtak.

Az egész fennálló helyzet az Epic azon törekvéséből indult ki, hogy a fejlesztők saját fizetési lehetőségeket is alkalmazhassanak. Ez teljesen szembemegy azzal, amit az Apple és a Google eddig tartott. Ők csak a saját rendszerükön keresztül engedik a tranzakciókat, amiből 30% a zsebükben landol.

Augusztus 13-án a Fortnite megkerülte ezeket a rendszereket, amit a két óriás tech cég nem is nézett jó szemmel. A játék azonnal repült az áruházakból, az Epic pedig belekezdett a már jól eltervezett hadjáratába a Google és legfőképp az Apple ellen.

#FreeFortnite

Ezzel a névvel indult el az Epic bosszúhadjárata, mely most új szakaszhoz ért. Mivel az App Store elérhetetlenné tette a Fortnite-ot, az lassan kifut és nem lesz többé naprakész. Mivel az Epic így elveszíti majd az iOS játékosait, egy búcsú kupát szervez ennek a nem kicsi közösségnek.

„Az iOS játékosok az aktuális frissítésen maradnak, míg mindenki másnak elindul a Chapter 2 Season 4”

Augusztus 23-án egy utolsó kupa lesz, ahol még minden platform együtt játszhat majd. A nevezéshez semmilyen különleges lépés nem kell, egyszerűen a „Compete” fül alatt el kell indítanunk az eseményt, mikor az elérhetővé válik.

A játékosoknak összesen 4 órájuk lesz, amin belül összesen 12 meccset játszhatnak majd. A pontozás a következőképpen alakul:

  • Minden túlélt 3 percért 1 pont jár
  • Minden kill további 1 pontot ér
  • A Victory Royale pedig 10 pontot ad

Az esemény solo módban zajlik, így most nem lesz lehetőség csapatokba verődni és úgy harcolni ki a legtöbb pontot.

Jutalmak

Természetesen az Epic nem aprózta el a jutalmakat. Ha már háborúba mentek az Apple ellen, annak meg is adják a módját.

Az első szint garantáltan mindenkinek meglesz az első 1-2 körben. Mindössze 10 pontot kell összegyűjteni és máris megkaphatjuk a #FreeFortnite kupa ingyenes skinjét.

A szinte ingyenes Tart Tycoon skin. Forrás: Pro Game Guides

A skin egyértelműen az Apple-t gúnyolja ki. A karakter feje helyén egy nagy, mérges alma látható, kezei pedig fekete kesztyűben vannak, mely a cég által elkövetett lopásra utal.

A következő szint már nagyon menő, globálisan a 20 ezer legjobb játékos ugyanis nem csak játékon belüli jutalmakat kapnak, hanem egy egyedi sapkával is gazdagabbak lesznek. Ezeket a jutalmakat az Epic teljesen ingyen küldi majd ki a legjobbaknak.

A legprivátabb kör pedig az az 1200 kisorsolt játékos lesz, akiknek az Epic mindenféle hardveres jutalmat postáz majd el. A tárgyak között szerepel minden az Alienware gamer laptoptól elkezdve egészen a PlayStation 4 konzolig.

Ti beneveztek majd a #FreeFortnite kupára? Ha iPhone-on nyomod, megvan már hogyan folytatod a következő szezonban?

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×