Megszólaltak a Project Cars 3 fejlesztői azzal kapcsolatban, hogy milyen technológiai újításokra lehet számítani a készülő játékukban.

A Slightly Mad Studios marketing és esport menedzsere, Joseph Barron, a Wccftech-nek adott interjújában beszélt a Project Cars 3-ról és annak technikai hátteréről.

Bőven vannak hiányosságok

Az interjúban természetesen alaposan körbejárták a játékot és az azt hajtó motort is. A Slightly Mad Studios saját készítésű, MADNESS nevű engine-je ugyan erős, a következő generációra nem lett felkészítve.

Joseph Barron így nyilatkozott, mikor a Ray Tracing-ről kérdezték:

A Project Cars 3-al a jelenlegi generációs konzolokat és PC-ket célozzuk meg, éppen ezért a Ray Tracing nem szerepel a terveink között.

Azért van miben reménykedni

Ugyan valós idejű sugárkövetés nem lesz a Project Cars 3-ban, azért combosodott a motor az előző részhez képest. A Project Cars 3-ban már lesz például CFR (clustered forward rendering) támogatás, melynek köszönhetően sokkal több fényforrás lehet úgy a pályán, hogy az nem megy a játék teljesítményének rovására.

Emellé sorakozik be a LiveTrack 3.0 technológia, mely majd az időjárás, az aszfalt, a környezet és az egyéb hatésok szimulálásáért felelős. Az anti-aliasing szintén szintet lépett, így a játék jelentősen jobban teljesít viharban és sötét környezetben is.

Milyen vas kell majd alá?

Joseph Barron büszkén beszélt arról is, hogy ők a Slightly Mad Studios-nál mindig is szerették a rendelkezésre álló hardverek határait feszegetni. Ennek megfelelően a Project Cars 3 gépigénye az egyik legmagasabb, amit valaha láttunk.

Ugyan se Ray Tracing, se DirectX 12 támogatás nincs, a gépigény így is rendkívül erősre sikeredett:

Minimum gépigény:

  • CPU: 3.5 GHz-es Intel Core i5 3450 vagy AMD FX-8350 4.0 GHz-en
  • RAM: 8 GB
  • OS: Windows 10 (+ bizonyos Windows 7 verziók)
  • GPU: GTX 680 vagy megegyező teljesítményű
  • Szabad tárhely: 50 GB
  • GPU memória: 2048 MB

Ajánlott gépigény:

Ne feledjétek, az ajánlott gépigény még mindig nem azt jelenti, hogy maximumon fut majd ilyen gépen.

  • CPU: Intel i7 8700K vagy AMD Ryzen 7 2700K
  • RAM: 16 GB
  • OS: Windows 10
  • GPU: RTX 2070 vagy RX 5700
  • Szabad tárhely: 50 GB
  • GPU memória: 8192 MB

Persze aki nem akar egy vagyont elkölteni azért, hogy nyugodtan tudjon játszani a Project Cars 3-al, annak is van megoldás. A játék természetesen PS4-re és Xbox One-ra is megjelenik, ugyan korlátozottabb látvánnyal, de 60 fps-el lesz játszható konzolokon is.

Sajnos további rossz hír, hogy ugyan izgalmas lehetőségnek tartják, a cross-platform támogatás nem került be a Project Cars 3-ba, így csak azonos platformon játszók tudnak majd egymás ellen versenyezni.

Ti szeretitek a szimulátor játékokat? Tervezitek megvenni a Project Cars 3-at?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×