Úgy tűnik, hogy egy szivárgás arra utal, hogy a Ubisoft új életet lehel a Prince of Persia franchise-ba, legalábbis egy Remake formájában.

Még tavaly júniusban írtunk arról, hogy a Prince of Persia eredeti alkotója, Jordan Mechner szívesen látna új részt sorozatban, de egy korábbi cím feldolgozásának is örülne.

Közben számtalan pletyka volt arról, hogy a Ubisoft hamarosan bejelent valami, ám eddig hivatalosan nem történt semmi. Most azonban egy igen egyértelmű szivárgást láthatunk,

aminek középpontjában a Prince of Persia Remake áll.

Ha a Ubisoft még idén szeretné megjelentetni a címet, akkor valószínűleg a következő Ubisoft Forward eseményen már hallani fogunk róla, valamikor szeptemberben. A remake híre egyébként egy internetes áruház oldalán jelent meg, persze azóta lekerült. Ettől még nem kell készpénznek venni, simán lehet megtévesztés az egész.

Már 10 év telt el azóta, hogy nem láttunk új részt a sorozatban, és tulajdonképpen meglepő, hogy egy ilyen népszerű franchise kispadra került. Az utóbbi időben persze megjelent a Prince of Persia VR, amit például Magyarországon a Démonblokk-nál lehet játszani. Ám új részről nem kaptunk információkat.

Nos, bármennyire is reménykedünk most, meg kell várnunk a Ubisoft hivatalos bejelentését.

Te örülnél a Prince of Persia Remake megjelenésének?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×