A Respawn úgy tűnik, szívesen látná viszont az Apex Legends világát animáció sorozatban is, egy streaming szolgáltatásban, mint például a Netflix.

Az Apex Legends az utóbbi időben egyre többet fókuszál a történeti elemekre. Általában minden egyes évadban több olyan karakterközpontú videó jelenik meg, mely kisfilmként tárja elénk ezeket a háttértörténeteket. Az biztos, hogy már most több érdekes történet húzódik meg a játék egy-egy karaktere mögött, amit talán érdemes lenne bővebben feldolgozni. Az Apex Legends fejlesztői ráadásul egy nemrég készült interjú során elárulták:

tulajdonképpen nem lenne ellenükre, hogyha a játék alapján valamilyen sorozat készülne.

Egy Apex Legends Netflix animációs sorozat? Nagyon királyul hangzik, jó lenne megcsinálni” – mondta Chad Grenier rendező. „Bár most a játékra összpontosítunk, ha valaki meg akarja ezt valósítani, meghallgatom” – tette hozzá.

Tény, hogy az Apex Legends háttere folyamatosan bővül, aminek hatása jól látható a játékban is. Ott van például a Broken Ghost küldetéssorozat, ami külön történettel szolgált a játékosoknak a battle royale mellett. Az is biztos, hogy a rengeteg karakter közül lenne olyan, aki köré egy egész sorozatot tudnának felhúzni.

 

Persze jelenleg ez még csak egy egyszerű kijelentés, nem jelenti azt, hogy valóban tervben lenne egy Apex Legends sorozat. Ám valóban reméljük, hogy a Netflix hamarosan kopogtat majd a Respawn ajtaján. Addig annyit tehetünk, hogy elképzeljük: melyik karaktert tudnánk főszereplőként elképzelni egy Apex Legends animációs sorozatban.

Te melyik karaktert látnád szívesen?

https://www.facebook.com/groups/apexhunkozosseg/

×