Új telefon után néznél a 100 ezer forinti ársávban? Segítünk!

Amikor telefonvásárlásra adjuk a fejünket, érdemes több szempontot is figyelembe venni, noha a laikusok gyakran elsiklanak a részletek felett. Erre remek példa, hogy egyre többen panaszkodnak a telefonok üzemideje miatt – főleg az iPhone-ok esetén -, ennek ellenére az új telefon vásárlásakor a legtöbben rá sem hederítenek az akkumulátor kapacitására. Pedig optimalizációk ide vagy oda, ez az egyetlen tényező nagyban befolyásolja a készülék üzemidejét. Épp ezért vásárlás előtt érdemes átgondolni, hogy számunkra mi az, ami fontos, és ez alapján nézelődni.

Egyeseknek a kamera a legfontosabb, míg azoknak, akik játszani szeretnének a telefon nyers ereje számít leginkább. Épp ezért szedtük 3 kategóriára a 100 ezer forint alatti telefonokat, így remélhetőleg mindenki megtalálja az igazit. Fontos viszont leszögezni, hogy ez csupán egy útmutató, ahol bizony a kínai gyártók aratják a legtöbb babért. Így aki Samsung/Apple termékekre számít, az már most bezárhatja az oldalt, ugyanis ezen termékeknél a presztízsért is súlyos tízezreket elkérnek, ami már olyannyira az ár-érték arány rovására megy, hogy egyszerűen nem fér bele esetünkben.

A legjobb olcsó telefon: Xiaomi Redmi 9

A Xiaomi idén már feljebb pozicionálta magát, ennek megfelelően az Mi termékei már jócskán túlszárnyalják a 100 ezer forintos kategóriát, ellenben a Redmi szériával, ami továbbra is remek ár-érték aránnyal bír. A Redmi 9 pedig még az elődjéhez képest is rendkívül jóra sikerült. Öt kamera, esőcsepp dizájn, továbbá 4 GB memóriával, 64/128 GB háttértárral és egy 8 magos MediaTek Helio G80-nal szerelték, ami nem egy erőbajnok, de amennyiben nem játékra használjuk a telefont, nem lesz hiányérzetünk sebesség terén. Az ára pedig mindössze 45 ezer forint hazánkban, de külföldről akár 38 ezer forintért is elhozhatjuk.

Ezért az összegért cserébe természetesen nem egy csúcsmobilt kapunk, viszont a középkategóriába is simán elveszne a Redmi 9, tekintve, hogy a dizájn egyáltalán nem azt a tipikus „olcsó telefon” hatását kelti. Nyilván játékokra nem ez a legjobb választás, de gy GTA San Andreas azért itt is elfut, de még Fortnite-ozni is tudunk, persze nem 120 fps-sel. A kamera tekintetében lehet egyedül némi hiányérzetünk, ott ugyanis nem brillírozik túlzottan, viszont ott a Redmi Note 8 Pro, illetve a Redmi Note 9, ami már jobb képeket készít. Viszont az áruk sem 38 ezer forinttól indul, érdemes ezeket is számításba venni, ha fontos a jó ár-érték arány, viszont kicsit drágább eszközre vágyunk.

Ha fontos a jó kamera: Huawei Nova 5T / Honor 20

Gyakorlatilag ugyanarról a két telefonról beszélünk, csupán a köntös más. Eredetileg a Honor 20-at adta ki hamarabb a gyártó, viszont a Honor 20 olyan átgondolt készüléknek bizonyult, hogy a Huawei feljebb pozicionálta és kiadták Nova 5T néven is később. Tavaly még a 160 ezer forintos ársávban foglalt helyet és már ekkor is a rendkívüli ár-érték arányáról volt a fő beszédtéma. Mostanra viszont becsúszott 100 ezer forint alá, hála az új modelleknek, a teljesítménye viszont ugyanúgy megállja a helyét az új készülékek között is.

A kamera tekintetében remek munkát végeztek a fejlesztők, a szoftver ugyanis elképesztő jól kezeli a készülék 4 kameráját. A fő kamera egy 48 megapixeles IMX586, amit egy 16 megapixeles széles látószögű kamera kísér, mellette pedig egy 2 megapixeles mélység és egy szintén 2 megapixeles macro kamera is helyet kapott a hátlapon.

Játékra ez a legjobb választás: Redmi K30 Ultra

6,67″-os 120 Hz-es Samsung AMOLED panel, ami FullHD+ felbontást tudhat magáénak, mindezt 100 ezer forint alatt? Igen, a Xiaomi ismét remek ár-érték arányú telefont rittyentett, aminek nehéz lesz ellenállni. A hátlapon 4 kamera foglal helyet, előre pedig egyetlen kamera sem került, ott ugyanis egy pop-up mechanika felel a szelfikért.

A játékok teljesítményéért a 8 magos Mediatek Dimensity 1000+-os 7 nm-es lapkája felel, így az fps miatt sem kell majd aggódnunk. A telefont csupán a napokban mutatták be, így egyelőre kizárólag külföldről szerezhető be. A 6 GB-nyi memóriával szerelt változat 85 ezer forinttól indul, a 8 GB-os variánsért pedig 93 ezer forintot kell kifizetnünk a külföldi webshopokban, de remélhetőleg hazánkba is megérkezik pár héten belül.

Remélem sikerült irányt mutatni. Természetesen a piacon rengeteg további jó eszköz található, köztük a feltörekvő Realme, Oppo vagy a Vivo, amelyek egyre szélesebb felhasználóbázist tudhatnak a magukénak. Érdemes ezek között is szétnézni, amennyiben persze nem zavar, hogy nem egy régi nagy márkáról van szó. De őszintén, hányan tudtak 5 éve a Xiaomi vagy a Huawei létezéséről? Valószínűleg nem sok kéz lenne a levegőben…

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×