Az árak mellett, az akkukapacitásra és a tárhelyek méreteire is fény derülhetett. Ezekkel a paraméterekkel érkezhet az iPhone 12?

Az Apple belsős információt folyamatosan leleplező Koyima, újabb adatokra bukkant július végén. Korábban az ő információi alapján tudtunk meg többet a megjelenési dátumról, valamint azt is kiderítette, hogy az új mobilok mellett érkezik az Apple Watch Series 6, az új iPad, valamint először mutatkozik meg az AirTags és Airpower is. A legújabb információk a telefonok árairól rántja le a leplet, melyekről ezeket az információkat kaptuk.

A leak szerint búcsút mondhatunk a 64 GB-os alapmodellnek, és ezentúl a minimum kapacitás 128 GB lesz az iPhone-nál. Ezenkívül az 512-es tárhelyet kizárólag a Pro készülékeknél kérhetjük. Az árakhoz mindenképpen adjuk hozzá az adót is, hiszen a hazai piacon picit magasabb árak várhatóak.

Ezenkívül az „olcsóbb” modellek 2227 és 2815 mAh-s akkumulátorokkal lesznek ellátva, míg a pró verziók 2775, valamint 3687 mAh-s akksit kapunk. Reméljük, hogy energiatakarékos működéssel rendelkeznek a telefonok, különben tölthetjük a fél napunkat a töltők mellett.

Nektek, hogy tetsznek az új iPhone modellek?

Forrás: origo

×