Már a béta óta probléma van a lépéshangokkal a VALORANT-ban. Máshol a kevés hang, itt pedig a túl tiszta hangzás jelent problémát a kompetitív meccseken.

Ugyan a Riot Games mindent megtesz, hogy a közösség szájíze szerint tökéletesítse a VALORANT-ot, vannak dolgok, melyek még mindig fejfájást okoznak a közösségnek.

Ugyan a vizuális megjelenésén sokat javítottak a béta óta a fejlesztők, egy FPS játékban a képi világ mellett legalább olyan fontosak a hangok is. Sok esetben sokkal többet árulnak el a füleink, mint a szemeink, ez azonban csak akkor igaz, ha a játék is alkalmas a feladatra.

Mi a baj a VALORANT hangjaival?

A legalapvetőbb feladatukat tökéletesen elvégzik a hangok a játékban. Az irányok tisztán kihallhatóak, szinte lehetetlen eltéveszteni, hogy honnan jön az ellenfél. A másik része viszont hibádzik a képletnek.

Sajnos az irány mellé a távolságot már közel sem annyira könnyű belőni.

A kétdimenziós hangok már a béta óta gondot okoznak a játékosoknak, a fejlesztők azonban mindeddig nem nyúltak hozzá a problémához. Aki esetleg nem tapasztalta volna még, hogy milyen a VALORANT hangja, nagyjából úgy kell elképzelni, hogy alig van különbség a hangok közt ha egymás mellett áll két játékos, vagy ha akár 2 fal választja el őket.

A Redditen indult beszélgetés arról, hogy a fejlesztőknek át kellene dolgozniuk a VALORANT hangjait. Több játékos is arra panaszkodik, hogy a hangok egyszerűen nem halkulnak, ha a hallótávolságon belül történik valami, a távolság már mindegy, ugyan úgy hallatszódik minden.

Ezen kívül egy olyan ötlettel is előállt a közösség, hogy jó lenne, ha a scope-os fegyvereknek lenne hangjuk, azzal ugyanis sokkal könnyebb lenne behatárolni a lövészek helyzetét.

Szerintetek mit kellene tennie a VALORANT hangjaival? Egyáltalán jogos a felvetés, vagy szerintetek nincs baj a távolság behatárolásával a VALORANT-ban?

https://www.facebook.com/groups/valoranthun/

×