Nem volt egyszerű dolguk, azt azért meg kell hagyni.

Csak nemrég számoltunk be annak a fiúnak az esetéről, aki 6 millió forintot költött el a Twitch platformján, a probléma viszont azzal van, hogy ezt a szülei bankszámlájáról emelte le, akik 17 nap után jöttek rá, hogy valami nem stimmel. A szülők kétségbeesetten próbáltak segítséget kérni, még a redditen is próbálkoztak, ahol a posztjuk elképesztő népszerű lett, közel 1200 hozzászólás és 5500 upvote érkezett.

Modern kor, modern problémákkal

A megoldást viszont az Xsola hozta el szülők számára, a Twitch pénzügyi partnerénél ugyanis nyílt kapukra találtak az aggódó szülők. Miután elmesélték, hogy mi is történt pontosan, a pénzügyi cég supportja segített, egyetlen feltétellel, mi szerint a fiú fiókját tiltják a jövőbeli illetéktelen terhelések elkerülése érdekében. Ezt követően az összeg nagyobb részét vissza is térítették a családnak.

„Annyira megkönnyebbültem, amikor a pénz végre a számlán volt. Ezzel véget ért a rémálom. Ezen a ponton az a pár ezer dollár, amivel kevesebbünk lett, már nem számít. ” –mesélte az anya

Az eredeti reddit poszt alatt – amit azóta a szülők töröltek – rengeteg érdekes hozzászólás született. Jó pár fiatal mesélte el, hogy hasonló esetek hogyan tették tönkre a gyermek-szülő kapcsolatot. Egyes szülők ugyanis nem tudtak megbocsátani a gyereküknek, miután az elköltötte a félretett pénzüket. Ezen túl több szülő is beszámolt arról, hogy milyen a másik oldalon lenni.

Az ismeretlenségbe burkolózó anya erre is kitért:

„Hallottam, hogy mekkora fájdalmat éltek át azok a gyerekek – akik ma már felnőttek – annak idején és nem akarok ebbe a hibába esni. Nem akarom emiatt elveszteni a gyerekemet, a pénzveszteség ellenére sem.”

Persze mondhatjuk, hogy ezúttal könnyű beszélni, hiszen az eredeti összeg szinte teljes egészét sikerült visszaszerezni, míg másoknak nem volt erre lehetősége. Ettől függetlenül a szüleit megkárosító fiú mostantól napi 1 órát játszhat, a Twitch-en pedig nem tud többet költeni, köszönhetően annak, hogy az Xsola letiltotta a fiókját. Ezek után én egy széfre is beruháznék, onnan biztos nem tűnne el a bankkártya egykönnyen.

A borítókép csupán illusztráció

Ezt láttad már?

Nagy bejelentésre készül az Nvidia – Végre hivatalos lehet az RTX 3000-es széria

×