Megjelent a Heartstone legújabb kiegészítője a Scholomance Academy. Összeszedtünk pár paklit, amit megéri kipróbálni az első napok során.

Végre megérkezett a Scholomance Academy kiegészítő, a tanórák elkezdődtek. Az akadémia 135 új kártyával dobta meg a már amúgy is lenyűgöző Hearthstone repertoárt, így hát bőven van mit összegyűjteni.

Három fontos játékelemre kell odafigyelnünk az új kiegészítő miatt. Az egyik a Spellburst effekt, a második a Studies lapok megjelenése, a harmadik pedig a Dual-Class kártyák használata. Mind a három kulcsfontosságú lesz a közeljövőben, így érdemes ebbe az irányba bővíteni a paklijainkat. Vagy éppen csinálni teljesen újakat.

A Warlock és Demon Hunter játékosoknak meg kell tanulniuk használni a Soul Fragmenteket. Van pár új kártya, ami Soul Fragmenteket helyez el a paklinkban, amiket ha kihúzunk, speciális effektek lépnek érvénybe. Például ha kihúzunk egy Soul Fragmentet, a hősünk gyógyul két HP-t, valamint húzhat egy új lapot.

Mivel még rettentően új a kiegészítő, így nem is igazán tudjuk, hogy mi lesz a meta a jövőben. Viszont azt megvizsgálhatjuk, hogy a profik milyen utakat járnak jelenleg. Hiszen szinte biztos, hogy ezek közül kerül majd ki a Scholomance Academy-időszak legerősebb koncepciója.

Íme pár tipp, hogy mikkel lehet érdemes kezdeni:

„Leo’s Guardians” Hunter

Adorable Infestation Druid

 

Rattlegore Ripper Warrior

Reno Mage

 

×