Hatalmas változásokon esik át a FIFA sorozat, a fejlesztők rengeteg dolgot mutattak már meg, most pedig a taktikák teljes átdolgozását is megerősítették.

Már egy jó adag változás biztossá vált a FIFA 21-el kapcsolatban, mint például a kreatívabb támadójáték, vagy az okosabb passz keresztezés. A közösség persze egy rendkívül hosszú listával rendelkezik, amit javítani kellene, a fejlesztők pedig ezerrel rajta is vannak a feladaton.

Most egy újabb részletet fedtek fel a fejlesztők, mely már hosszú ideje probléma a FIFA játékokkal, azonban most végre javításra kerül. Leginkább a védelmet érinti a gond, hiszen az az elmúlt években egyre hátrébb került, így a FIFA 20-ban olykor már feltörhetetlennek érződött.

Elvileg a FIFA 21-ben már nem lesznek hasonló jellegű problémák, miután a fejlesztők változtatnak minden egyéni taktikán, beleértve a Drop Back-et is, a közösség visszajelzései szerint.

Felrázzák a FIFA 21 játékmenetét

Augusztus negyedikén a fejlesztők egy több ezer szavas leírást adtak közzé, hogy mik változnak majd a FIFA 21-ben. Ebben érintve vannak a taktikák, a fejelés, lövés, cselezés és a védekezés is. Tulajdonképpen a leírás alapján nem marad olyan szegmense a játéknak, mely ne lenne frissítve a FIFA 20-hoz képest.

A twitteren egy kérdezz-felelek keretein belül még több információ derült ki a készülő címről:

A leírásban említik, hogy lesz egy csapat nyomást korlátozó időzítő is a játékban. Ennek az a lényege, hogy mikor Team Pressinget nyomunk, ne kezdjen megállás nélküli nyomásba a csapat. Ehelyett egy ideiglenes taktika kapcsol be, mely hamar le is áll. Ha a megjelenésig maradnak a leírtak, még egy időzítő is lesz rajta, mely nem engedi majd túlhasználni a funkciót.

Minden nap egyre jobbnak tűnik a FIFA 21, még az is elképzelhető, hogy a végén egy tényleg jó játékot kapunk.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×