Tech/Tudomány

Bosszúállók különkiadású processzorokkal készül az Intel

Nagyon úgy fest, hogy az Intel már gyakorlatilag mindent megpróbál bevetni azért, hogy az AMD-vel szemben az ő termékeit válasszák a vásárlók. A jelek szerint a kék gyártó ugyanis hamarosan új, limitált a Bosszúállók nevével fémjelzett processzorokat ad ki. Mindez annak köszönhető, hogy tavaly hivatalos partnerei lettek a szeptemberben érkező Marvel’s Avengers PC-s verziójának, ezt pedig ki is használja a kék óriás.

A „KA” jelzésű Intel processzorokról már korábban is érkezett pár infómorzsa, de ezek nem voltak túl izgalmas újdonságok, hiszen ezek továbbra is a 14 nanométerre épülő Comet Lake architektúrájára épültek. Nemrég egy szörnyű szerencsétlenségnek köszönhetően egy vietnami viszonteladó véletlenül hamarabb élesítette az új terméket, minthogy az Intel bejelentette volna azokat.

Ennek örömére le is buktak a kékek az új, Bosszúállós különkiadásukkal.

A doboz egész pofásra sikeredett

Az Intel Core i9-10900K Bosszúállók kiadásának még a doboza is kikerült az oldalra, az ár viszont kissé csalóka, ugyanis átszámolva nagyjából 177 ezer forintot tüntettek fel az oldalon, de ne feledjük, hogy ez az ár a vietnami vásárlókra érvényes. Sajnos nálunk valószínűleg továbbra is 220 ezer forint felett lehet majd beszerezni a 10. generációs csúcsmodellt.

A teljes kínálat

A jó hír, hogy olcsóbb Bosszúállók kiadású processzorok is érkeznek, a jelek szerint egy i5, egy i7 és még egy i9 darab is bekerül a kínálatba. Egész pontosan a következő típusok kerültek ki a vietnami oldalra: i5-10600KA, i7-10700KA, i9-10850KA és az i9-10900KA.

Azt egyelőre még nem tudjuk, hogy a dobozon túl milyen extrára számíthatunk a KA típusú Intel processzorok esetén. Jó eséllyel a Marvel’s Avengers PC-s verziója is jár majd a doboz mellé, ha pedig igazán ki akarnak tenni magukért, akkor a processzor külső borításán is változtathatnak. Kíváncsian várjuk a hivatalos bejelentést.

Ezt olvastad már?

DV

Korábbi cikkek

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

22 perc telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

36 perc telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

51 perc telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

1 óra telt el azóta...

Két ikonikus fegyver is visszatérhet a Warzone következő szezonjában

2024.04.04. – A Call of Duty Modern Warfare III és Warzone harmadik szezonja április harmadikán…

1 óra telt el azóta...

Ingyen osztják a legfullosabb The Outer Worlds kiadást és a Thief rebootot

Bódi Dániel 2024.04.04. - Idén előbb jött a karácsony - bár asztalt kopogtatva előrebocsátom, hogy…

2 óra telt el azóta...