Hamarosan élesednek a Fortnite nyolcadik hetének küldetései. Megnéztük, mire lehet majd számítani, bőven lesz mit csinálnunk.

Rettentően nyögvenyelősen, de végre megérkeztek az autók a Fortnite-ba. Ez azt jelenti, hogy mostantól kedvünkre randalírozhatunk az utakon, s úgy fest, ez igazán tetszik a közösségnek. A v13.40-es ciklus megjelenése után játszottam pár kört és rettentően szürreális volt, amit tapasztaltam. Az emberek nem a pozícióért harcoltak, hanem az autókért. Temérdek ember koptatta a gumikat az aszfalton, tankolta a járgányát, vagy éppen tanult driftelni. Az új rádióadásnak köszönhetően pedig igazából rá sem nagyon lehet unni minderre. A fegyverek és a killek háttérbe szorultak.

Aztán egy kellemetlen hiba miatt gyorsan visszatáncoltunk a valóságba, ideiglenesen ki kellett venni a rádiót a játékból, mert valamivel nem volt megelégedve a kiadó. Az autók szerencsére maradtak, eddig még nem kezdtek el repülni, vagy a pálya alá esni, ami a Fortnite esetében jó hír.

S ha még itt vannak, akkor ideje használni is őket, az új játékelemekkel ugyanis komoly mennyiségű XP-t szerezhetünk most magunknak.

A Fortnite 8. heti küldetéseiben a járművek, vagyis többek között az autók lesznek középpontban. Ezúttal is kapunk egyszerű „ládanyitogatós” feladatokat, lesz egy kijelölt helyszín, ahol killeket hajszolhatunk, viszont a járművek használata elengedhetetlen lesz. Ráadásul az egyik feladathoz jobb, ha folyamatosan jármű közelben vagyunk.

Összesen 280 ezer XP-t szedhetünk össze a héten, amit 8 különálló feladatra bontott szét az Epic Games. Íme a lista:

  • Nyiss ki 7 ládát Frenzy Farm területén
  • Végezz ki 3 játékost Salty Springs-ben
  • Teljesítsd az időmérő futamot Motorboat Mayhemnél
  • Juss el Retail Row-ból Pleasant Parkba 4 perc alatt egy autót vezetve
  • Gyűjts össze 500 fát Holly Hedges-ben
  • Okozz 1 sebzést egy ellenfélnek, miközben egy járműben utazol
  • Okozz 10 ezer sebzést egy ellenfélnek, miközben egy járműben utazol
  • Nyiss ki 7 Ammo ládát Lazy Lake területén

Az autózós feladat relatíve könnyen teljesíthető, ha nem keveredünk valami igazán nagy balhéba. Négy perc alatt könnyedén el lehet jutni A pontból B pontba, így nem hiszem, hogy lenne értelme számolgatni az ideális útvonalakat. A többi feladat igazából adja magát, az utolsó előttivel lehetnek gondok, ám ott is csak a ráfordított idővel.

Sok szerencsét a feladatokhoz!

×