A Last of Us 2 történetéről, annak belső viszályairól, érzelmeiről Király Orsolya, az ELTE Pszichológiai Intézetének adjunktusa értekezik.

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a The Last of Us Part II-ről doktori értekezések sorát lehetne írni. Hosszasan lehetne elemezni a történetet, a karaktereket és azok fejlődését, de hasonlóan érdekes a játékot övező botrány, a rajongói reakciók és az elképesztő indulatok, amiket kiváltott, és a játék marketingje és rendkívül megosztott fogadtatása is megérne egy misét.

A tartalom durván spoileres, úgyhogy ennek tudatában olvassátok tovább.

S hogy egy személyes vallomással indítsak: én magam nem vagyok egy nagy játékos, de rajongok a videojátékokért. Főleg azokért, amelyekben a történeten van a hangsúly. Ami a leginkább lenyűgöz ezeknek a játékoknak a kapcsán, az az, hogy milyen erős érzelmeket képesek kiváltani a játékosokból, és milyen maradandó hatást tudnak gyakorolni rájuk. A kedvenc példám erre Grant Voegtle The Last of Us elemzése, ahol a húszas éveiben járó fiú egyszer csak elmondja, hogy a legnagyobb dolog, amit a játéktól kapott, az az, hogy szeretné, ha majd neki is lenne egy lánya. És az első rész valóban ebben a legkiemelkedőbb: ahogy életre szóló kötődést alakít ki, nem csak Joel és Ellie, de a játékos és Joel, valamint a játékos és Ellie között is.

Kép forrása: Naughty Dog

És akkor itt térnék rá a második részre, és arra, hogy az első részhez képest miért olyan megosztó a második, hogy miért váltott ki olyan elképesztő indulatokat, amihez foghatót én korábban még sosem tapasztaltam. A második rész hét évvel az első után jelent meg, és végig azzal hitegetett, hogy egy újabb Joel és Ellie történetet kapunk. Ami amúgy sok szempontból igaz is, csak nem úgy, ahogy azt a játékosok remélték vagy szerették volna. Az alkotók ugyanis úgy döntöttek, hogy a játék legelején (amúgy döbbenetes brutalitással) megölik Joelt, hogy ezzel mozgásba hozzanak egy bosszútörténetet, ami a második rész központi témája, és fő üzenetének elengedhetetlen eszköze is egyben. És talán elsősorban ez volt az az írói húzás, amit nagyon sokan képtelenek voltak be- és elfogadni.

Ami egyébként nem is annyira meglepő annak fényében, hogy minden, amit a Naughty Dog a játékról előzetesen (hivatalosan) megjelentetett, azt sugallta, hogy bár ezúttal Ellie-t fogjuk irányítani, Joel velünk tart majd az úton. És nem visszaemlékezések vagy érzések formájában, hanem hús-vér (hogy ne mondjam, élő) szereplőként. És ezt, azt hiszem, nyugodtan nevezhetjük félrevezető marketingnek, és joggal lehetünk dühösek emiatt a ND-ra. Persze a napnál is világosabb, hogy miért így jártak el: a várt hatás érdekében szerették volna titokban tartani Joel halálát, miközben felhasználták Joel karakterét arra, hogy eladják vele a játékot. És erről személy szerint azt gondolom, hogy nem volt tisztességes a rajongókkal szemben. Más megoldást kellett volna keresniük, vagy a cél érdekében le kellett volna mondaniuk a profit egy részéről.

Kép forrása: Naughty Dog

A sors döbbenetes iróniája azonban, hogy a cég marketing-törekvései egy pillanat alatt foszlottak semmivé, amikor április végén a játék legfontosabb cselekményelemei kiszivárogtak. És ekkor szabadult el a pokol… a rajongók egy része olyan szinten érezte elárulva és arcul csapva magát, hogy kész volt bojkottálni a játékot, megmásíthatatlan véleményt formálva róla még mielőtt egyetlen percet is játszhatott volna vele. Ugyanakkor szerencsére sokaknak sikerült elkerülni a spoilereket, és hál’istennek amúgy is sok játékos döntött úgy, hogy a véleményformálással megvárja a játék végét. Amiről pedig szintén nyugodt szívvel merem kijelenteni, hogy jó döntés volt.

No, de lépjünk vissza egyet Joel halálához, és az ezzel kapcsolatos érzésekhez. A trailerek alapján úgy tűnhetett, hogy Dina lesz az, aki miatt Ellie bosszút akar állni, és elképzelhető, hogy úgy is lehetett volna jó történetet írni, de az alkotóknak ennél sokkal grandiózusabb tervei és céljai voltak. Azt akarták, hogy minden porcikánkat átjárja a veszteség érzése, a kimondhatatlan fájdalom és düh, és ezáltal teljesen azonosuljunk Ellie-vel és azzal a vágyával, hogy felkutassa és megölje Abby-t, a random idegent, aki hidegvérű kegyetlenséggel ölte meg Joelt, akit apaként szerettünk. És ez működik is. Vagy tíz órán keresztül mást sem csinálunk, mint megszállottan hajszoljuk a célt, hogy megtaláljuk és bosszút álljunk Abby-n.

Kép forrása: Naughty Dog

És ehhez a végletekig vagyunk képesek elmenni, megölve bárkit, aki az utunkba áll. És aztán végül mégsem mi találjuk meg Abby-t, hanem ő talál meg minket, megölve Jesse-t és megsebesítve Tommy-t, ugyanakkor fájdalomtól reszketve, mert a hajszánk során megöltük a barátait. Ez viszont egyáltalán nem hat meg bennünket, hiszen másra sem tudunk gondolni, csak arra, hogy meg kell ölnünk, mert megölte Joelt, Jesse-t, és minket is meg fog.

És ekkor jön a történetben a második óriási csavar, amit a ND foggal-körömmel próbált titkolni elmenve egészen odáig, hogy a játékot véleményező újságíróknak megtiltották, hogy a játék második feléről bármit is mondjanak (igaz, hogy ezt spoiler-mentesen nehéz is lett volna), sőt, Neil Druckmann egy ponton azt nyilatkozta, hogy Ellie az egyetlen irányítható karakter a játékban. Szóval azok, akiknek sikerült elkerülniük a kiszivárgott tartalmakat, ennél a pontnál nagyon meglepődhettek: a kép ugyanis a színházból négy évvel korábbra vált, és immár nem Ellie-t irányítjuk, hanem Abby-t. Ami egy instant WTF érzés. Ráadásul először azt hihetjük, hogy csak azt kell így a saját bőrünkön érezve megtudnunk, hogy ő az orvos lánya, akit Joel megölt, amikor megmentette Ellie-t.

De nem, közel sem erről van szó.

A kép nem akar visszaváltani a színházra, hanem ehelyett egyszer csak megjelenik a fekete képernyőn a Seattle Day 1 felirat. Mi meg csak nézünk, mert leesik, hogy valahol a játék felénél járhatunk, és az alkotók Abby szemszögéből is meg akarják mutatni nekünk a három nap eseményeit egészen a színházban zajló tetőpontig. És ez az a narratív húzás, ami ugyancsak a végletekig megosztja a játékosokat, és elképesztő indulatokat generál. Sokan ugyanis nem akarnak ebben a kísérletben részt venni. Nem akarják megismerni Abby-t, megérteni meg aztán főleg nem. Megölni akarják, ami a Joellel történtek tükrében amúgy valahol érthető is.

Kép forrása: Naughty Dog

Én mégis úgy gondolom, hogy érdemes felszállni erre a vonatra (vagy inkább hullámvasútra). Amit a ND kitalált, megvalósított és felvállalt, az eddig példa nélküli az AAA videojátékok történetében. És tényleg egy fantasztikus kísérlet. Megismerni és megérteni valakit, akit minden idegszálunkkal gyűlölünk. És akiről persze nagyon hamar kiderül, hogy pont ugyanolyan ember, mint mi, játékosok vagyunk, vagy mint amilyenek Ellie-ként vagyunk. Abby-nek ráadásul ugyanúgy megvan a saját The Last of Us története, mint Ellie-nek. Ő is elvesztette az apját, akivel nagyon szoros kapcsolata volt, ráadásul az apja volt az egyetlen ember, aki kifejleszthette volna az oltást. És itt megállnék egy pillanatra annál a jelenetnél, amiből kiderül számunkra, hogy Abby apja is mennyire hús-vér ember, aki ugyanolyan súlyos dilemmákkal küzd, mint Joel, Ellie vagy rajtuk keresztül mi, játékosok. Azt látjuk ugyanis, hogy az orvos is őrlődik: ahhoz, hogy esélye legyen kifejleszteni az oltást, meg kell ölnie egy 14 éves kislányt. És amikor Marlene rákérdez, hogy a saját lányát feláldozná-e, azt érezzük, hogy nem, valószínűleg pont ugyanazt tenné, amit Joel – legalábbis én ezt láttam az arcán. Ugyanakkor nagyra értékelem, hogy a játék erre nem ad választ, az őrlődésre helyezve ezáltal a hangsúlyt.

Kép forrása: Naughty Dog

Csak annyi derül ki, hogy Abby kész lett volna feláldozni magát. Ahogy Ellie is, ha megadják neki a döntés lehetőségét.

No, de vissza Abby-hez és a kísérlethez. Számomra egyáltalán nem volt nehéz megszeretni Abby-t, az esetemben jól működtek azok a pszichológiai trükkök, amiket az alkotók ennek érdekében használtak. Rögtön az első jelenet például, amikor Abby, az apja és Owen kiszabadít egy zebrát, vagy az, hogy Abby-t rémálmok gyötrik, tériszonya van, vagy hogy szereti a kutyákat, mind-mind olyan történetmesélési eszközök, amelyek révén bevonódunk és kötődni kezdünk a karakterhez. És sokan érvelnek azzal, hogy ez színtiszta (és aljas) manipuláció, de lássuk be, a történetmesélés és a fikció alapvetően manipuláció, mivel minden esetben az a célja, hogy érzelmileg bevonja a hallgatókat/nézőket/olvasókat/játékosokat. Ha ez nem lenne, semmit sem érne az egész, hisz pont azért játszunk, mert át akarjuk élni a történeteket, bele akarunk bújni a karakterek bőrébe, meg akarunk tapasztalni olyan dolgokat, amikre a saját életünkben nincsen lehetőségünk. Ami itt mégis más, mint a videojátékok többségében, az az, hogy ebben a játékban nem hősök vagyunk, hanem gyarló emberek, akik látszólag másokkal küzdenek, de valójában önmagukkal.

Kép forrása: Naughty Dog

És akkor most lássuk ezt a küzdelmet kicsit közelebbről. Miután Abby-ként is végigéljük a három napot, ismét a színházban találjuk magunkat, de a kameraállás fordított: Abby-t irányítjuk, és Ellie-t kellene megölnünk. Játékosként pedig nem érezhetnénk nagyobb gyötrelmet, mert nem akarjuk bántani Ellie-t, a játék mégis erre kényszerít bennünket. Amikor aztán Lev kérésére Abby mégis elengedi mind Dinát, mind Ellie-t (másodjára!), egy szikla gördül le a lelkünkről. Hát még, amikor a vélt happy endet nézzük: valamivel később Dina, Ellie és JJ egy családként egy farmon éldegél, mosogatnak, táncolnak, bárányokat terelgetnek (amit amúgy a RDR2-ben is imádtam).

És reméljük, hogy itt lesz vége a történetnek, pedig érezzük, hogy nem ússzuk meg ennyivel. Sok még az elvarratlan szál. Kiderül, hogy Ellie-t nem hagyják nyugodni a Joellel kapcsolatos emlékképek, nem tud aludni, enni, szóval hiába a nyugodt, szeretetteljes és biztonságos élet, Ellie nem tudja élvezni, nem tud élni ezzel a lehetőséggel. Továbbra is azt érzi, hogy csak akkor lesz nyugta, ha beteljesíti a bosszút, és megöli Abby-t. És zárójelben jegyzem meg, hogy elsőre nagyon megharagudtam emiatt Ellie-re. Hogy képtelen az elengedésre, a megbocsájtásra, és képes még egyszer elindulni Abby után, tudva, hogy valószínűleg nem kap már Dinától újabb esélyt.

Kép forrása: Naughty Dog

És ezzel tényleg elérkeztünk a játék végéhez, amikor is Ellie-ként megtaláljuk Abby-t és Lev-et. És ez is őrületes érzelmi hullámvasút. Először is látni, hogy a haldokló Abby puszta árnyéka önmagának, majd Ellie döntése, hogy elengedi őket, majd a felvillanó emlékkép Joelről és Ellie gyomorszorító érzése, hogy muszáj megölnie Abby-t, majd maga a harc, ahol mindkét számunkra kedves (jó, oké, akinek nem inge…) karakter sebesülten küzd az életéért, majd a pillanat, amikor Abby leharapja Ellie két ujját (wow, ND, nem ismertek kegyelmet!), majd pedig a legvégső jelenet: amikor már azt hisszük, hogy Ellie beteljesítette a bosszúját, bevillan egy emlékkép Joelről, ami most először nem a haldoklását mutatja, hanem egy vidám emléket, és Ellie végre (végre, végre, végre!!!) megbocsájt. Lemond a bosszúról, mert ráébred, hogy nem Abby halála a megoldás. És amikor ezután visszaérünk az immár üresen álló farmra, egy utolsó emlék révén értjük meg igazán, hogy mi is zajlott le Ellie-ben.

Ellie végig érezte, hogy Joel hazudott neki az első rész végén, majd egy véletlen hanganyag révén meg is bizonyosodik erről, ami ránk, játékosokra, abszolút sokkolóan hat amúgy, mert egészen addig a pontig azt hittük a bosszúhadjárat kapcsán, hogy Ellie nem tudja, hogy Joelt miért gyilkolták meg. Kisül, hogy tudta… és ez magát a bosszút is teljesen más megvilágításba helyezi: igaz, hogy Joel elvesztése elviselhetetlen fájdalom, de valószínűleg ennél is fájdalmasabb Ellie számára az, hogy képtelen volt megbocsájtani neki, és most már nincs lehetősége rendezni a kapcsolatukat.

Ellie szembesíti Joelt, és Joel végre(!) beismeri az igazat. Ellie pedig összetörik, mert úgy érzi, hogy Joel megfosztotta őt attól, hogy az életének legyen valami értelme, és éveken keresztül hazudott neki. A játék végén felvillanó emlék pedig, ami szintén meglepetésként ér minket, azt az utolsó találkozást mutatja meg számunkra, amikor Ellie és Joel végre beszélnek erről, és Ellie eljut arra a pontra, hogy szeretne megbocsájtani, és szeretné rendbe hozni a kapcsolatukat.

Bevallom elsőre nem tudtam mit kezdjek a játék végével. Örültem, hogy Abby és Lev élnek, örültem neki, hogy Ellie el tudta engedni a bosszút, de nagyon rosszul esett, hogy ez Dina és JJ elvesztésébe került. Aztán másodikra arra jutottam, hogy igazából nem volt másik út: ha Ellie nem megy Abby után, nem győzi le, és nem jut el odáig, hogy önként le tudjon mondani a bosszúról, megbocsájtva mind Joelnek, mind saját magának, amiért ellökte Joelt magától, akkor sosem nyeri meg azt a belső békét, ami az újrakezdéshez szükséges, és hiába lett volna látszólag boldog élete, az emlékek és a fájdalom tovább marcangolták volna.

Kép forrása: Naughty Dog

És ami szintén nagyon tetszett a játékban az az, hogy a maga részéről Abby is ugyanezt az utat járja végig, és a játék gyönyörűen szemlélteti, hogyan jön rá arra, hogy nem a bosszú az, ami elhozza a megnyugvást. Abby-t rémálmok gyötrik. Álmában újra és újra átéli a tragédiát, ahogy holtan találja az apját, és semmit sem tehet azért, hogy segítsen rajta. Ellie-hez hasonlóan Abby is bosszút esküszik, és meg van győződve róla, hogy ha megöli Joelt, az elhozza majd számára a vágyott belső békét. De persze ez egyáltalán nem így történik, a rémálmok Joel megölése után is tovább gyötrik. Amikor aztán a sors összehozza Abby-t az ellenséges táborhoz tartozó két gyerekkel, akikkel kölcsönösen megmentik egymást, de akiket végül magukra hagy, a következő rémálomban az apja helyett a gyerekeket látja. És rájön arra, hogy míg az apját nem menthette meg, ezeken a gyerekeken segíthet.

Visszamegy hát értük, és miután segít nekik, az álom tartalma megváltozik: élve találja apját a műtőszobában, és évek óta először nyugodtan ébred az álomból. A vágyott békét tehát nem a bosszú, hanem a másokon való önzetlen segítés és a velük való szeretetteljes kapcsolódás hozta el Abbynek. És hasonló ez Joel esetéhez is, aki az első részben akkor talál végre megnyugvást a lánya, Sarah elvesztése kapcsán, amikor megmenti Ellie-t.

Kép forrása: Naughty Dog

És mielőtt összefoglalnám a játékkal kapcsolatos gondolataimat, még egyetlen témára szeretnék kitérni: a játékban található női karakterekre és LMBTQ tartalomra. Ez is sarkalatos pontja a konfliktusoknak, mert sajnos még mindig ott tartunk, hogy az, hogy a játék két főhőse női karakter, akik közül az egyik ráadásul nagyon izmos, mert éveken át kényszeresen gyúrta magát a bosszú érdekében, a másik pedig leszbikus, mert az és pont, az sok játékos torkán instant megakad, és rögtön politikai propagandának kiáltják ki, ami szerintük elfogadhatatlan. Még jó, hogy az eladások rácáfoltak a gyűlölködőkre, és bebizonyították, hogy lehet ma már jó és anyagilag is sikeres AAA játékot készíteni úgy, hogy a különböző kisebbségi csoportok tagjai is hitelesen vannak megjelenítve benne.

Összegezve pedig azt mondhatom, hogy nagyon örülök és becsülöm, hogy a ND vállalta a kockázatot és belefogott ebbe a kísérletbe, tovább tágítva ezzel a műfaj határait, és ismét rámutatva arra, hogy milyen ereje van a videojátékoknak, és hogyan lehet arra használni őket, hogy igazán fontos kérdésekről gondolkozzunk együtt, civilizált keretek között. Amire ezúton és ezután is biztatni szeretnék mindenkit.

Király Orsolya, az ELTE Pszichológiai Intézet Addiktológia Kutatócsoportjának kutatója, aki a videojátékok pszichológiai vonatkozásait, ezen belül is elsősorban a játékosok motivációit és a problémás használatot (avagy a “függőséget”) vizsgálja.

Nincs félelmetesebb a dühös tinilányoknál – The Last of Us Part II teszt

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

ArenaRacer DARK DESERT

129 990 Ft

Kosárba

129 990 Ft

Az ArenaRacer Dark Desert gamer szék megnövelt magassággal, ülőfelülettel és teherbírással rendelkezik, így nincs olyan gamer, akit ne tudna kiszolgálni! Designja tekintve az elegancia és modern vonalvezetés tökéletes ötvözete,... tovább »

129 990 Ft

Kosárba

  • Hinta funkció
  • Állítható háttámla
  • Állítható ülésmagasság
  • Két memóriapárnával a csomagban
  • Deformálódás tűrő hideghab
  • Tartós hidraulikus emelő
  • Rozsdamentes acél alkatrészek
  • Max. 180 kg terhelésig

Astralis Snapback Sapka

9 320 Ft

Kosárba

9 320 Ft

Astralis Snapback Világosszürke színvilága miatt, tökéletes kiegészítője lehet bármely egyéb Astralis szettednek. De önmagában is méltón képviseli a kedvenc csapatod.

  • snapback
  • Astralis
  • 6 paneles
  • világosszürke

Az Aldi nem volt a helyzet magaslatán, a csalódott vásárlók Facebookon fejezték ki nemtetszésüket.

Bár nem egy hosszú videó, de kiválóan jellemzi a videojáték-karakterek mozgását. A paródia igen népszerű lett a Twitteren.

Gyászol a filmes és a videojátékos világ. Elhunyt az egyik legkiemelkedőbb zeneszerző, az olasz Ennio Morricone. Több nagy sikerű videojátékba is készített zenét.

×