Egyre kínosabb, hogy a Sony még mindig nem mondott semmit a PlayStation 5 árazásával kapcsolatban, miközben egyre közelebb a megjelenés.

Augusztus hatodikán lesz a következő State of Play, a Sony viszont már jó előre leszögezte, semmilyen nagy bejelentés nem lesz az PlayStationnel kapcsolatban.

A Sony augusztus harmadikán jelentette be, hogy a következő State of Play-en nem kap helyet a PlayStation 5, tulajdonképpen az egész esemény PS4-es és PSVR-os címekről fog szólni. A bejelentés azonnal hatalmas port kavart, hiszen a japánok még mindig nem árultak el semmit az új gép áráról, vagy a pontos megjelenésről.

A hivatalos PlayStation Twitter oldalt azonnal ellepték az elégedetlen játékosok, akiknek egyébként az abszolút jogos észrevételei már kevésbé szalonképes formában kerültek nyilvánosságra.

Nehéz helyzetbe hoz ezzel mindenkit a Sony, a játékosok ugyanis nem tudnak addig számolni őszre, amíg nem tudják, hogy hol és mennyiért lesz kapható az új konzol. Ha utóbbi nem lenne elég, a viszonteladók is sarokba vannak szorítva, hiszen nem tudják, hogy mennyi konzolt rendeljenek és azokat egyáltalán mennyiért tudják majd beszerezni.

Ugyan az nem kérdés, hogy a Sony minden legyártott PS5-öt el fog tudni adni, a teljes kiszámíthatatlanság senkinek nem kedvez.

Mat Piscatella piaci elemző egy érdekes elmélettel állt elő. Szerinte még az sem elképzelhetetlen, hogy a Sony a saját virtuális üzletéből akarja majd árulni a gépet. Ezt el tudjuk képzelni mondjuk az USA több államában, vagy Kanadában, Magyarországon azonban elég kétséges, hogy ez kivitelezhető lenne. Az már csak hab a tortán, hogy még ennek sem látszik semmilyen jele a neten.

Azt sem tudni egyelőre, hogy a Microsoft, vagy a Sony lesz az első, aki lép. Jelen pillanatban egyik cég sem árulta még el a konzol megjelenési dátumát, sem pedig az árcédulát. Ez annak fényében extra meglepetés, hogy elvileg mindkét konzol még idén megérkezik.

Ti melyik konzolt szeretnétek majd megvenni a karácsonyfa alá?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×