Egy Youtuber csapatával arra vállalkozott, hogy fegyverek nélkül, kizárólag ököllel száll szembe a világgal Apex Legends-ben. Világrekord lett belőle.

Vannak olyanok a világon, akik unják a hagyományos játékmódokat, így újfajta kihívást keresnek. Zylbrad és barátai nagyon unták a banánt, így kitalálták, hogy Apex Legends-ben kizárólag melee fegyverrel, ököllel próbálnak győzni.

Az eredmény egy igen furcsa melee világrekord.

 

Zylbrad csatornája egyébként nem újdonság azoknak, akik szeretik a különböző trükköket és furcsa kísérleteket. A Youtuber korábban is szeretett rekordokat felállítani, illetve egyedi, szórakoztató trükköket kipróbálni. Nemrég ő volt az, aki 270 embert ölt meg egy meccsen, majd kiakadtak miatta a szerverek. Most itt az újabb kísérlet: csak melee fight minden körülmények között.

‘Melee Only’ rekord Apex Legends-ben

 

Nagy küzdelmek árán Zylbrad és csapata végül felállították a világrekordot: Devi egy meccs alatt összesen 20 ember ütött le. Mindemellett az is lenyűgöző, hogy kihasználva a karakterek képességeit, ilyen módon több alkalommal tudtak meccset nyerni.

Bár az ilyen killek rekordjait hivatalosan annyira nem tartják számon, a Youtuber szerint ennyit valószínűleg még senki nem ölt csak közelharccal. Ezzel tehát ugyan nem dőlt meg semmilyen hivatalos rekord, de azért elég szórakoztató nézni.

Erre még emlékszel?

Több mint 270 kill az Apex-ben? – Kiakadtak a szerverek is

×