Ha minden jól megy, jövőre kerül mozikba az új Mortal Kombat-mozi. A kilencvenes években bemutatott eredeti jó lett, ám túlságosan „gyerekbarát”. Az új állítólag nem lesz az.

Még a kilencvenes években (1995) jelent meg az első Mortal Kombat-film, ami azóta is a kultfilmek kategóriáját erősíti. W.S. Anderson azóta rávetette magát egy másik videojáték franchise-ra is, ugyanis az eredeti Mortal Kombat-mozi rendezőjének köszönhetjük a Kaptár (Resident Evil) filmeket is. Mind a mai napig egyetlen igazi kritika érhető az első élőszereplős MK-t, az pedig a „gyerekbarát” látványvilág. A 12 éven felülieknek ajánlott film ugyan nem szűkölködik akciójelenetekben, viszont a szériából jól ismert brutalitás kimaradt az alkotásból. Ezt a későbbi folytatás sem orvosolta, így nem is nagyon erőltették tovább a Mortal-mozikat.

Aki követi a filmes híreket, az jól tudja, hogy most viszont készül a hivatalos reboot. Lewis Tan, a projekt egyik színésze ráadásul nemrég egy nyilatkozatában nagy követ lökött le a rajongók válláról. Azt mondta, az új film nem fog finomkodni. Repkedni fognak a belek és bőven fröcsög majd a vér is. A ComicBooknak adott interjújában így írta körül a várható látvány:

„Voltak olyan forgatási napok, amikor egyenesen felfordult a gyomrom. A készítők egyáltalán nem fogták vissza magukat.”

A rebootot egyébként egy – még – ismeretlen rendező és író, Simon McQuoid és Greg Russo, jegyzik. Utóbbi egyébként még egy Resident Evil (Kaptár) újragondolásba is belefogott, így akár még a megmentője is lehet a videojáték-adaptációknak. Ha sikerül mindent rendben és időben elkészíteni, jövőre kerülhet mozivászonra az új Mortal Kombat-film.

Ezt olvastad már?

Megkéselték Spencer Grammert, a Rick és Morty sorozat egyik szinkronszínészét

×