A Logitech összeállt a Herman Millerrel és valami igazán egyedit alkottak.

Még februárban érkezett a hír, mi szerint a Herman Miller és a Logitech kollaborációba kezd, mi pedig már ekkor sejtettük, hogy valami nagy dolog van születőben. A két cég a lehető legjobb gamer széket próbálta kifejleszteni, ami nem kis feladat, tekintve hogy a piacot már elárasztják a gamer ülőgarnitúrák. Arra viszont nem számítottunk, hogy ilyen magas árcédulával fognak előhozakodni, bár mindkét cég rendkívül magas presztízst képvisel a saját területén.

Első ránézésre semmi extra

Végül többek között megalkották a Herman Miller x Logitech G Embody gamer széket, ami több újdonságot vonultat fel egyszerre. Többek között tanulmányozták a streamerek üléshelyzeteit, ennek megfelelően pedig olyan háttámlával látták el a G Embody-t, hogy az minden testhelyzetben tökéletesen tartsa a gerincet.

Mindeközben pedig egy újfajta hűtési technológiát is kifejlesztettek, aminek köszönhetően nem fogunk belesülni a székbe a keményebb nyári napokon sem.

 

Az árcédula viszont arcpirítóan drágára sikeredett, ugyanis 1 495 dollárt kérnek a székért, azaz nagyjából 450 ezer forintot kell a kasszánál hagyni,

amennyiben be szeretnénk újítani a Herman Miller x Logitech G Embody gamer székek egyikét.

Ezért cserébe viszont 12 év garanciát és ingyenes szállítást is biztosít a cég. Továbbá jó hír, hogy szerelnünk sem kell, ugyanis ezt a gyárban elvégzik helyettünk.

A terméket itt találjátok

×