A szivárgások ezúttal nem túl szimpatikusak.

Az utóbbi időben valami egész biztosan nem stimmelt a rangrendszerrel. Amíg korábban viszonylag könnyedén lehetett a rangok között mászkálni, addig az utóbbi időben mintha módosításokat eszközöltek volna rajta, ugyanis több nyert meccs után sem adja meg a rendszer a rankupot.

A jelenlegi rangrendszer hamarosan a múlté

Most, mint kiderült új rangrendszer érkezik, valószínűleg ennek van köze a jelenlegi üzemzavarhoz. A módosításokkal új ikoncsomag is érkezik, ami első ránézésre elég gyengére sikeredett, legalábbis a jelenlegi dizájn véleményem szerint sokkal modernebb hatást kelt.

A szivárogtatók szerint a fentebbi módon változik majd a rendszer. A korábbi ikonok helyett immáron a háromszög dizájn fog hódítani, a főbb rangcsoportok között pedig nem 3, hanem 5 szint fog tátongani. Ennek megfelelően a rangok jobban el fognak oszlani, hiszen a jelenleg használt 21 rang helyett immáron 40 lesz elérhető, feltételezve, hogy a Radianton belül is 5 különböző szintet találunk.

Az új rangok a következő felvonásban (Act II) érkeznek a leakerek szerint, nos addig még 12 nap van, szóval kíváncsian várjuk. Idővel biztosan hozzászokunk az új dizájnhoz, de elsőre valahogy nagyon nem szimpatikus.

Olvastad már?

Nem bírta elviselni, hogy veszít PUBG-ben, ezért öngyilkos lett egy 13 éves fiú

×