A 27 éves svéd CS:GO játékos úgy tűnik új csapatnál folytathatja, és a NIP padját a MAD Lions kezdő pozíciójára cserélné.

A MAD Lions tárgyalásokat kezdeményezett a Ninjas In Pyjamas csapatával, Lekr0 leigazolásával kapcsolatosan. A transzferre a DBLTAP hívta fel a figyelmet, de a hírt azóta a HLTV is megerősítette. A 27 éves CS:GO veterán Bubzkji helyét vehetné át a csapatban, aki június végén került padra.

Lekr0 közel két évet töltött a svédeknél, mielőtt májusban padra került. Ezalatt az időszak alatt három Majorre is kijutott a NIP, valamint egyszer a rájátszásban is szerepeltek 2019-ben. Egyes források szerint, ha a svéd transzferje összejön, akkor Bubzkji nagy valószínűséggel a Faze-ben folytathatja. Egyelőre ez az információ nincs megerősítve, mindenesetre az biztos, hogy nem maradna sokáig a padon.

Az oroszlánoknál Lekr0 ismét Rifling pozícióban játszhatna, melyet a HUNDEN távozása utána AcillioN töltött be. A dán alakulat előtt kemény augusztus áll, így mindenképp jól járnának a svéd veterán tapasztalatával. Először a DreamHack Open Summer Europe kupáján találkozhatunk majd velük, melyet augusztus 8 és 16. között rendeznek. Ezt követően az ESL One kölni tornáján lépnek pályára, melyet a koronavírus miatt teljesen átszervezhetnek.

Ha a transzfer összejön ezzel az ötössel lép pályára a MAD Lions:

  • Frederik „⁠acoR⁠” Gyldstrand
  • Fredrik „⁠roeJ⁠” Jørgensen
  • Rasmus „⁠sjuush⁠” Beck
  • Asger „⁠AcilioN⁠” Larsen
  • Jonas „⁠Lekr0⁠” Olofsson
  • Luis „⁠peacemaker⁠” Tadeu (coach)

Te örülnél, ha a Lekr0 transzfer összejönne és a MAD Lions csapatában láthatnánk viszont a svéd profit?

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×