Emlékeztek még arra a hatalmas perre, amit a felhasználók a lassuló aksik miatt varrtak az Apple nyakába? Most végre elkezd csorogni a pénz.

Hatalmas port kavart, mikor kiderült, hogy az Apple szándékosan lelassítja az öregebb iPhone készülékeket. A cég azzal védekezett, hogy ez az elhasználódott aksik védelmében történik, illetve így akarják megtartani a szoftver stabilitását.

Miközben ezek jogos állítások, a mesterséges lassítással biztosan sok vásárlót késztettek arra, hogy új készüléket vásároljanak. Természetesen nem is kellett sokáig várni arra, hogy felszívják magukat a sértett felhasználók, egy hatalmas per keretein belül támadták meg a céget.

Az évekig tartó pereskedés most lépett az utolsó szakaszba, melynek keretén belül az Apple maximum 500 millió dollár kártérítést fizet. Ehhez csak egy iPhone 6, 6S vagy 7 kell, ami 2017 december 21 előtt lett vásárolva.

Természetesen a kártérítésben csak az amerikai vásárlók érintettek, de ők sem ebből a pénzből fognak meggazdagodni. A fejenként igényelhető jóvátételi díj átszámítva körülbelül 8 ezer forintnak felel meg, ebből pedig mondanunk sem kell, egy havi iPhone részlet sem jön ki.

Ti elfogadjátok az Apple védekezését, vagy szerintetek sem volt korrekt a háttérben történő lassítás?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×