Az Apple továbbra sem adott semmilyen hivatalos tájékoztatást arról, hogy mit tervez idén ősszel, a hitelesebb források viszont egyre konkrétabbak.

A következő cikkben megpróbáltunk minden hitelesnek tekinthető forrástól érkező infót összegyűjteni az Apple-el kapcsolatban. Természetesen a cupertinói cég még semmit nem mondott az idén ősszel frissülő termékeiről, a következő sorok mindössze elemzőktől befutott hírek.

iPhone 12

Annak idején az iPhone 4 hatalmas újításokat hozott, de nem csak a technológia terén. A készülőkkel együtt az Apple design irányzatot is váltott, eszközeik elkezdtek lekerekített helyett kockásak lenni, éles vonalak tűntek fel. Ez egészen az iPhone 6-ig velünk volt, mikor aztán újra íves vonalak alakították tovább az iPhone-ok karakterét.

Már több éve pletyka, hogy az Apple esetleg visszatérhet a kockás vonalakhoz, erre pedig talán idén van a legnagyobb esély. Nagy ráncfelvarrásra készül idén a vállalat, állítólag 4 méretben érkezhetnek az új generációs készülékek. Az iPhone 12 legkisebb opciója kisebb lesz, mint az idén piacra dobott iPhone SE (második generáció).

A várható iPhone-ok idén:

  • iPhone 12 (5.4-es képernyő mérettel a legkisebb)
  • iPhone 12 Max
  • iPhone 12 Pro
  • iPhone 12 Pro Max (6.7-es óriás)

A memóriával is trükközik majd az Apple. Míg a nem Pro modellekbe várhatóan 4GB memória kerül majd, közben a csúcsmodellek már lassan felzárkóznak az Androidos telefonokhoz és 6GB-tal lesznek szerelve.

Változik a kamera

Ming-Chi Kuo már hosszú évek óta az egyik leghitelesebb forrás, ha Apple hírekről van szó. Tőle tudjuk, hogy idén a kamera is hatalmasat lép előre. Ugyan az iPhone 11 Pro készülékek is a fotózásra és a kamerázásra voltak kihegyezve, 2020-ban érkeznek a „high-end” lencsék, így nagy ugrás lesz tapasztalható.

Valószínűleg ennek köszönhető az is, amit az iOS 14 bétája spoilerezett el, a szoftver ugyanis tartalmaz egy jelenleg nem használható 4K 240 fps módot. Ez nagy valószínűséggel az ultra slow-mo videók alapja lesz, azonban a másik újdonság, a 4K 120 fps simán lehet rendes videó mód.

Viszlát Macbook Air

Forrás: Appleinsider

Napokig attól voltak hangosan a technológiai hírek, hogy az Apple szakít az Intellel és a saját processzoraival kezdi el megépíteni a laptopjait. Nem újdonság ez a cégnek, hiszen a telefonokba és tabletekbe mindig maguknak gyártották a CPU-kat.

Bár az ARM procik egyelőre nem vehetik fel nyers erőben a versenyt az Intel, vagy akár az AMD termékeivel, az Apple erre is fel van készülve. Elég csak példaként venni az iPhone-ok processzorait, melyek számok alapján sehol nincsenek egy Snapdragon-hoz képest, mégis a tesztek alatt legalább úgy, vagy jobban teljesítenek.

Az ARM további előnye a sokkal jobb energiagazdálkodás és a jelentősen kevesebb hőtermelés, mely szintén gond volt mostanában az Intel processzoraival. Az Apple innentől kezdve teljesen feleslegesen gyártana külön Macbook Air-t és Pro-t 13-mas méretben, ha az Air kicsit kisebb házába is oda tudja tenni a Pro által eddig biztosított előnyöket.

Ezek fényében arra számítunk, hogy a 2021-ben frissülő Macbook család leszűkül majd, a nevük egyszerűen „A Macbook” lesz.

Kijelző csere az iPad Pro-ban

Az iPad Pro-val az Apple mindig is a professzionális felhasználóit akarta célba venni. A termékhez olyan kiegészítők is érkeztek, amikkel úgy érezhettük, mintha egy szuper mobilis laptoppal közlekednénk. Persze szoftveresen van még mit pótolni, a technológia már ott rejlik minden iPad Pro készülékben.

Mármint majdnem, hiszen van egy rész, ami még fejlesztésre vár. A kijelző mini LED-re cserélése már hosszú ideje várat magára, most azonban úgy néz ki, végre meglépi ezt is az Apple. A mini LED nagy előnye a jelenleg használt OLED-del szemben, hogy nem ég be, fizikailag vékonyabb (így több hely marad az iPad-en belül) és még hatékonyabb is, így kevesebb aksit eszik.

Ti gondolkodtok idén, vagy jövő tavasszal valamilyen új Apple termékben?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×