A Twitch-et elhagyta a Mixer miatt, ezt azonban leállította a Microsoft. Sokan Facebookra várták, aztán egy talán váratlan platform futott be győztesként.

Ninja már hónapok óta elhagyta a Twitch-et, ahol eredetileg kezdte a karrierjét. A népszerű Fortnite streamer volt az első nagy név a Microsoft új platformján, a Mixeren, őt pedig sok hasonlóan nagy név követte.

Mikor már azt hittük, hogy a Mixer tényleg versenyezhet a Twitch látszólagos egyeduralmával, bedobták a törölközőt. A Microsoft bejelentette, hogy leáll az oldal, a közvetítőket pedig segítik a Facebook Gamingre való átállásban.

Hova tovább a nagyoknak?

Ninja nem reagált az őt érintő pletykákra, a háttérben valószínűleg ekkor ugyanis már bőven folytak a tárgyalások. A Twitch nem volt opció, onnan ugyanis nem kizárólag a pénz miatt jött el. Maradt tehát a Facebook Gaming és a Youtube.

Tegnap aztán véletlenül kikerült egy test  elnevezésű Youtube próba közvetítés. Nyilván ennek nem kellett volna nyilvánosnak lenni, néhány perc múlva el is tűnt a platformról.

Nem sokkal később aztán véget értek a találgatások, hiszen maga Ninja posztolta, hogy megkezdődött az első hivatalos Youtube közvetítése.

A posztja alatt közben az olvasható, hogy még nincs exkluzív szerződése, így arról is lehet szó, hogy egyszerűen ki akarta próbálni ezt a felületet is. Ha ez igaz, akkor elképzelhető, hogy ezzel csak kóstolgatja a többieket, hogy esetleg kedvezményesebb szerződéseket írhasson alá a jövőben.

Szerintetek ez után tényleg a Youtube lesz Ninja végleges platformja?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×