Már hosszú hetekkel ez előtt bejelentette a Riot Games, hogy idén még három karakter érkezik majd a League of Legends világába. Ebből kettőt még a nyáron megkapunk, melyek közül az első egy álmodozó dzsungeles lesz.
Az idő múlásával egyre több infó látott napvilágot, most már azt is tudjuk, hogy Lillia lesz az új hős, sőt, a képességeit is bemutatták már videóban.
A Riot már korábban elmondta, hogy két új hős (köztük Lillia) a nyári nagy Summoner’s Rift eseményen érkezik majd.
A PBE-re már bekerült egy Lillia’s Haiku nevű tárgy, mely nagy valószínűséggel egy olyan loot, amit Sett-nél is megszerezhettünk, ezzel ingyen behúzva a karaktert. Az még nem világos, hogy Lilliánál mi lesz a kihívás.
Lillia már ott van a PBE 10.15-ös frissítésében, így a július 22-én érkező frissítésben valószínűleg már az élő szerverekre is bejön. A frissítés szinte biztosan érkezik, a karakterre azonban lehet, hogy majd további néhány napot kell várnunk.
Nektek tetszik az új karakter?
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…