Olcsó, de jó gépházat indít útjára a Lian Li.

Az igazi hardcore gépépítők számára biztosan nem cseng ismeretlenül a Lian Li neve. A tajvani vállalat ez idáig a jól szellőző, prémium, extravagáns gépházairól volt ismert, amelyeknek alaposan megkérték az árát. Emiatt sokaknak teljesen kikerült a látómezejéből. Most viszont egy új gépházzal rukkoltak elő, amivel az átlag vásárlókat célozták, ennek megfelelően az árcédula is jóval kedvezőbb.

A LANCOOL 215 akár az EATX méretű alaplapokat is elnyeli, elől pedig két 200 mm-es ARGB ventilátor gondoskodik majd a megfelelő hűtésről, hátra pedig egy 120 mm-es ventilátor került. Aki vízhűtést tervez, annak jó hír, hogy a házba akár 360 mm-es radiátort is pakolhatunk, a gépház tetejére viszont maximum 280 mm-es radiátort tudunk beépíteni.

 

Szokás szerint alsótápos megoldással állunk szemben. A legjobb hír pedig az ára, ami a Guru3D állítása szerint mindössze 69,99 dollárra rúg. Ez az ár az Egyesült Államokra érvényes, viszont feltehetőleg nálunk sem fognak 25 ezer forintnál többet kérni érte. Ennyiért pedig mindenképp érdemes lesz megfontolni, hiszen a jelenlegi kínálat mellett akár best buy is lehet, de természetesen ezúttal is érdemes kivárni a teszteket.

Már nem kell sokat várnunk a megjelenésig, ugyanis 2020 augusztusában kezdődik meg az előrendelés.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×