A koncepció, ami végül nem robbantott akkorát, mint amekkorát robbanthatott volna.

Sokáig kritizálták a PUBG-t azzal, hogy semmi értelme az egész játéknak, hiszen sem szintek, sem pedig ELO rendszer nem volt a játékban egy jó ideig. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a Weapon Mastery pedig már szinte az életünk részévé vált, bár jelenlegi verziójában nem túl életvidám a kezelőfelület. De nem mindig volt ez így, ugyanis PlayerIGN bemutatta a Weapon Mastery eleső koncepcióját, ami elég futurisztikusra sikeredett:

 

Valahol a Call of Duty és a Cyberpunk 2077 között félúton találjuk a Weapon Mastery korai koncepció dizájnját, ami annak idején jóval több effektet tartalmazott. A kromatikus aberrációt már-már kicsit túlzásba is vitték, de ennek ellenére a menük elrendezése és az átívelő animációk mind-mind remekül néznek ki. Noha azt is meg kell említenünk, hogy a játékban szereplő verzió már jóval letisztultabb.

 

Az effektek nagy részét pedig valószínűleg a PUBG egyszerű menürendszere miatt nem tudták megvalósítani, így végül be kellett érnünk a jelenlegi verzióval.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×