Nem mindennapi teljesítményt ért el a Fnatic csere mid lanere. MagiFelix az összes elérhető szerepben Challenger rangba játszotta magát.

Felix “MagiFelix” Bostrom mindössze 16 éves volt, mikor elkezdődött a profi League of Legends karrierje. Akkor az EURONICS csapatában szerepelt, ez 2016-ban volt. Innen hamar tovább is állt, minden szezont más csapatnál kezdett meg, míg ki nem lyukadt a Fnatic csapatánál 2019-ben.

Játéklehetőséget nem sokat kapott eddig, mindössze egyszer játszhatott a LEC-ben, mikor Rekkles padra került, Nemesis pedig beállt ADC pozícióra.

5 profilos menetelés

MagiFelix már korábban elhatározta, hogy 5 különböző profillal is benne akar lenne a TOP 20-ban az EUW szerveren. Mindezt úgy, hogy 5-ből 5 profillal mid lanen játszott. Bár ez a terv közben elúszott, egy sokkal nagyobb dolgot ért el közben a játékos.

Senkinek nem sikerült korábban az, amit MagiFelix most kipipált.

A játékos 5 különböző ösvényen tudott bejutni Challengerbe a nyugat-európai szerveren. Ez azt jelenti, hogy TOP-on, MID-en, ADC és támogatóként, de még a dzsungelben is kihívó rangba jutott a játékos.

Szerintetek kap majd LEC helyet a következő szezonban?

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×